 "Mivel előszót írok, nem önéletrajzot, álljon itt egy bölcsészkari- folyosói- párbeszéd:
- Mit olvasol mostanában?
- Poppert.
- Poppert? De hiszen az nem tudomány!
Elfogadom,
sőt örülök neki. Nincs túl jó véleményem az akadémiai tudományról. Az
én valódi iskoláim, mestereim máshol voltak találhatók"- írja Popper Péter: Lelkek és göröngyök című könyvének Előszavában, e művéből fogok idézni a következő hetekben, hónapokban.
2010.
április 16- án eltávozott hazánk egyik legnépszerűbb pszichológusa,
írója, pedagógusa, de írásai megmaradtak az utókornak."József Attila halálos pontossággal fogalmaz:
Az meglett ember, akinek szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja bármikor- ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja se magának, sem senkinek.
A szív ürességét még csak elviseljük valahogy. Legfeljebb némi rendességgel, jó cselekedetekkel elfedjük azt, hogy jobbára szeretetre képtelen érzelmi korcsokká fejlődtünk vissza a gyerekkorból.
Rendelkezésünkre állnak pompás kábítószerek, italok, álszorgoskodások, hatalmi játékok, szerelmi mámorok és misztikus élmények, hogy elhárítsuk azt a nyomorúságot, miszerint a világ lényei közül egyedül nekünk kell tudomásul venni saját eljövendő pusztulásunkat. Ám a legnehezebb ellenállni a pappá, istenné válás kísértésének. Itt bicsaklik ki és el a legtöbb lélek.
Főként tehát az Adolf Hitler nevű "társadalomreformernek" és egy ismeretlen műtősnőnek tartozom hálával azért, hogy már kamaszkoromban cafatokra tépték buta illúzióimat a világ és az emberi viszonyok működéséről. Korai felnövésem ellenére a konzekvenciák felismerése így is eltartott vagy huszonhat éves koromig. A homály tehát csak lassan oszladozott a fejemben, a homályok szokása szerint.
De végül is megértettem, hogy az a felnőtt ember,
- aki tudja, hogy védtelen, sem istenre, sem emberre nem számíthat, csak önmagára,
- aki tudja, hogy az élet minden fontos helyzetében egyedül van, születésében és halálában is. Aki megértette, hogy csak az egyedüli magány vagy a társas magány között választhat,
- aki tudja, hogy a bűneit mindhalálig cipelnie kell, nem rakhatja át senki más vállára,
- aki mindezt lázadozás nélkül elfogadja,
- s aki mégsem rémül meg, és csak azért is mer játszani a világgal és önmagával.
Egy intelligens fiatalembernek túl nehéz együtt élni ezzel a meggyőződéssel. Ezért nem marad más választása, mint hogy szent legyen, bűnöző vagy öngyilkos. Ezt a lelkiállapotot úgy hívják, hogy depresszió. A depresszió leghatásosabb ellenszere pedig az aktivitás. Hajtani, hajtani, túlterhelni magad a kifulladásig.
A majdnem mániás állapotig. Legyél munkamániás, szexmániás, misztikus őrült, a pénz űzöttje vagy egyszerűen csak politikus. S amíg bírod szusszal, valahogy kibírod magadat. Ám ha betegség, öregség miatt elfogy az üzemanyag, feltör a depresszió. Az orvosok összedugják majd a fejüket, s megállapodnak abban, hogy úgynevezett involúciós depresszióban szenvedsz, ami azt jelenti, hogy öregszik az agyad, kezdesz meghülyülni. De te magadban röhögd ki őket, mert jól tudod, hogy már húszéves korodban is depressziós voltál, de akkor még volt erőd aktivitással kompenzálni a bajt.
Mindez csak felszín. Vajon honnét veszi az igazán felnőtt ember az erőt a játékhoz, a tevékenységhez, a humort az abszurd világ kinevetéséhez. A felnőtt ember energiatartaléka a belső szabadság. Szerb Antal elbeszélésében ezt mondja a Zsarnok:
A szabadság ragyog az álmok tárnája mélyén, mind ezt imádkozza le, ezért hatalmaskodik, és gyűlöli a még nagyobb hatalmat, de nincs köztük egy sem, aki tudná, mi az, hogy szabadság. Ezer bilincset raknak magukra a szerencsétlenek: asszonyt, gyermeket, atyafit, állami életet, a test örökös unszolását, mindegyik függ mindegyiktől.
Ha egyet megütök, mindegyik ordít, ha a bíró felesége kificamítja a kisujját, nem tudhatod, másnap nem siratja- e hat gyermek börtönben sínylődő apját. Amit ők szabadságnak hívnak, értelmetlen és ostoba hazugság, mert ha megölnek is engem, egy vagy több százszor rosszabbat ültetnek a maguk nyakára, anélkül nem tudnak meglenni, megszokták odahaza.
Szabadnak lenni annyit tesz, mint egyedül lenni: szeretet nélkül, gyűlölet nélkül, félelem nélkül és remények nélkül. Megbírja ezt ember akárki?
Íme, a felnőttség első öröme és nyomorúsága! A belső szabadság és a külső gyűlölet levegőjében élni." /Popper Péter: Lelkek és göröngyök- 182-184.o./
Epilógus
 2005. október 12- én lettem tagja a Helyi Lapok első közösségi hírportálnak. Örömmel tettem eleget- anno- a felkérésnek, hiszen a zsurnaliszta szakma is egyfajta küldetés, művészet, életveszélyessé válható munka és játék is a szavakkal, a csodálatos magyar nyelvben rejlő sokszínűséggel és megoldással.
Az eltelt 5 és fél alatt közel 5400 publikáció jelent meg lapunkban általam.
Igyekeztem tudásom legjavával betű szerint szolgálni a Kedves Olvasót, hogy szűkebb pátriámról, majd később az országos médiák által küldött anyagok segítségével is hiteles tudósításokról, hírekről értesülhessenek, interjúk segítségével ismertettük meg Önöket egy-egy érdekes emberrel, civil vagy egyéb más szervezettel. Karitatív munkát is végeztem, tettem örömmel és szívesen- néha több, olykor kevesebb sikerrel.
Sajnos, a jelenlegi Orbán-kormány megszorító intézkedéseinek "köszönhetően", lapunk június 25- től "elsötétül".
Ennek ellenére pozitívan állok a dolgokhoz, remélve, hogy záros határidőn belül, ismét köszönthetem Kedves Olvasóimat.
"Higgyétek el, hogy jobb egy nap az életből alázatossággal, mint egy öröklét az ellentét birodalmában."
/Ismeretlen/
|
