|
 Szépen fonott kosarakból zöld futónövények omlanak alá dúsan a fejünk fölött. Még sosem jártam ilyen szobában. A ház asszonya, Bella gyöngéd érintéssel emeli meg a pletyka bókoló fürtjeit: már megint túl hosszúak. Vissza kell vágni. S hiába van már számolatlan cseréppel belőle, nem lesz szíve kidobni a hajtásokat.
– Minek is nekünk ez a nagy ház – húzza össze magán a pulóvert Koleszárné Bardi Sarolta (Bella). – Gondoltam el kéne adni, de nem engedik a gyerekek. Itt nőttek fel és nem akarnak megválni tőle.
Ennek a háznak varázsa van. Tényleg nagy, bár nem széltében terpeszkedik, hanem fölfelé nyújtózik. Amikor épült még csak két gyermeket nevelt a házaspár. S mert akkoriban a tágas, emeletes családi ház volt a divat, hát ilyet építettek ők is. Hitelre, amit aztán keservesen törlesztettek. Bella maga sem tudja hány négyzetméter, de az biztos, hogy nincs olyan kis szeglete, amihez ne kötődnének emlékek.
A zöld növények közt szárított virágok csokrai várják, hogy házi készítésű dísztárgyakat ékesítsenek velük. A lépcső korlátján fényfűzér világít: a 20 éves Márti – aki a nyíregyházi főiskolán tanul – már novemberben fölrakta, hogy karácsonyi hangulatot varázsoljon a nappaliba. A lépcső alatti beugróban az ikonok a háziasszony munkái. Szenvedélyes festő férje bíztatására fogott ecsetet, s fest azóta is töretlen lelkesedéssel. Meg kertet művel, kézimunkázik, origamit készít, méhészkedik. Szomorúan mondja, sok méhcsalád elpusztult, csak tíz vészelte át az atka-fertőzést. Még így is két mázsa mézet pergetett ki az idén egyedül, nagy-nagy fáradtsággal.
A nappaliba férje egyik festménye, egy tájkép vonzza a tekintetet. Ritka kincs, mert alig néhány alkotás maradt a család birtokában.
Több kép már nem lesz.
Bella három éve özvegy.
Bella és kicsi lánya Évike. A falon a háziasszony maga festette ikonjai
Boldogok voltak. Sokáig. A sorsuk talán már azon a tavaszon eldőlt, mikor Koleszár István bekopogtatott a Bardi családhoz, hogy megkérdezze Bellát: mennyire volt nehéz a felvételi a tanító szakra. Mindkettőjüket felvették. Az évnyitón aztán Bella összeszedte minden bátorságát és megszólította a fiút...
Huszonkét évesen házasodtak össze. Hamarosan megszületett István, aki már 22 éves és Budapesten főiskolás. Aztán jött Márti, majd Lacika, ő a nyíregyházi Bánki szakközépiskolába jár. Végül Évike. A kislány szégyenlősen bújik anyjához és csak unszolásra árulja el, hogy 8 éves.
– Tanítónő vagyok, most negyedikes az osztályom. Fejlesztő osztály, ahol a cél felzárkóztatni a gyerekeket. Kis növendékeim nehéz sorsúak, sokan súlyos magatartási gondokkal. De a zene csodát tesz velük...
Bella hetente négyszer népzenei szakkört vezet. A főiskolán éneket is tanult, de csak 1991-ben kezdett komolyabban foglalkozni a zenével. Megtanult furulyázni és citerázni. Azt mondja a népi hangszerek csodálatosak: megszólaltatásukat nem lehet elfelejteni. Akkor sem, ha nem gyakorol az ember. A két fiú sokáig tanult zongorázni, de régóta nem ülnek le a hangszerhez.
– István fáradt. Sokat tanul. Ha pedig itthon van segít. A ház körüli munkákban lassan ő veszi át apja helyét.
A gyermekek örökölték szüleik tehetségét. Itt mindig készül valami, főleg karácsony táján. Drága ajándékok helyett maguk készítette apróságokkal lepik meg egymást. Évike lelkesen mutatja a díszeket: a gipszből öntött figurákat, s az apró, csillogó papírba csomagolt dobozokat. Egy egész fiók van teli velük.
– Az ünnepre édesanyámnál főzök, közben beszélgetünk egy jót. Gazdag a menü: húsleves, törtkrumpli, rántott hal, többféle saláta. Pogácsát mindig készítek, meg gyümölcskenyeret és gesztenyés, tejszínes tortát. Nem lakunk messze édesanyámtól, itt lakik a szomszéd házban. Amíg én sütök-főzök a gyerekek odaát felöltöztetik a fát, s megterítenek. Koleszárék gyertyagyújtás után előbb kibontják az ajándékokat, s csak aztán ülnek asztalhoz. Bőkezű a Jézuska. Egy amerikai rokontól mindig jön csomag, és a keresztszülők sem szoktak megfeledkezni a családról.
– Csak nézem a családomat és bizakodom, hogy egyszer talán az én reményeim is teljesülnek. Nem vágyom sokra. Egyszerűen szeretnék többet együtt lenni a gyermekeimmel. Utazni velük, kirándulni... Lombsátor alatt üldögélni, vízparton sétálni, körülnézni múzeumokban, nevetni, örülni. Néha arra gondolok, milyen törékeny is az élet. Szép a karácsony, de nem elég csak ekkor örülni. És hogy minden nap szeretnünk kell egymást.
Publikálta
null |
 |
|
|
|
|
Alapítványok
Helyilap
Intézmények
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
|
