Alkalom szüli a tolvajt. A régi bölcsességet sajnos igazolják az elmúlt napok bűncselekményei Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
A vásárosnaményi járőrök hétfőn éjjel két fiatalkorút igazoltattak, akikről feltételezhető volt, hogy bűncselekményből származó tárgyak vannak náluk. A rendőrök számára nem ismeretlen a 15 és 17 éves helybeli fiú, akiket előállították. A kapitányságon a fiatalok beismerték, hogy az autórádiót, a fúrógépet, a kalaptartóval együtt kiszedett hangfalakat és kisebb tárgyakat egy lezáratlanul parkoló személygépkocsiból emeltek el a Bartók Béla úton. A mintegy százezer forintos kár a lefoglalással megtérült.
Bár sokszor elhangzik a figyelmeztetés, hogy semmit ne hagyjunk szem előtt az autókban, vannak ezt nem veszik elég komolyan. Egy otthagyott pénztárca miatt törtek fel egy autót 30-án Nyíregyházán, a Kert közben. A zsákmány aligha okozott nagy örömet, hiszen összesen 1700 forint volt a tárcában. Annál nagyobb a kár, hiszen a betört ablak javítása több mint húszezer forintba kerül.
Egy nyíregyházi ABC áruház pénztáránál tette le táskáit egy középkorú asszony, amíg hétfőn reggel bevásárolt. Mire néhány perc múlva fizetett volna, az egyik táska eltűnt. A pénztárosnő elmondása szerint rövid időre ő is otthagyta a kasszát. Az ellopott táskában a tulajdonos iratai és telefonja mellett két idős ember pénze volt, akik a gázszámla befizetésére kérték meg gondozónőjüket.
Besurranót fogtak január 30-án a szabolcsi megyeszékhelyen. A férfi a kerítésen átmászott, majd a nyitott bejárati ajtón egyszerűen besétált egy nő lakásába. A házban tartózkodó hölgyek észrevették a férfit, aki azt mondta, hogy vasat gyűjt, majd elmenekült. A tulajdonos azonnal felhívta a rendőrséget, a járőrök a közelben elfogtak egy 41 éves debreceni lakost, akit lopás kísérletének megalapozott gyanújával hallgattak ki. A tolvajok nem kímélték a tiborszállási és a teremi polgármesteri hivatalt sem. Az ismeretlen tettesek felforgatták az irodákat, és elvitték az ott talált pénzt. Az illetékes rendőrkapitányságok a munkát összehangolva kezdték meg a nyomozást.
Publikálta null |
|
|
|
|
Alapítványok
Helyilap
Intézmények
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
|