Hamis pénz
Hamis ötezressel fizetett szerdán este egy ismeretlen személy egy nyíregyházi pizzafutárnak. A férfi telefonon rendelt, és azt mondta, hogy a lépcsőházban várja a kiszállítást. A félhomályban adta oda a bankjegyet, majd elvette a pizzát és a négyezer forint körüli visszajárót. Mire a futár észrevette, hogy hamis pénzt kapott, az elkövető a hátsó ajtón távozott. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság pénzhamisítás bűntette miatt ismeretlen tettes után indított nyomozást. A silány minőségű ötezrest szakértői vizsgálat alá vetik.
Erőszak - semmiért
Lassan nem múlik el úgy nap, hogy ne történnének olyan bűncselekmények Szabocs-Szatmár-Bereg megyében, amikor az elkövetők erőszakkal próbálják elvenni mások értékeit.
Szerdán azért tett feljelentést egy 64 éves nyírcsaholyi férfi, mert előző este két ismeretlen személy bement a lakásába, megverték, és pénzt követeltek tőle. Bár a bácsit alaposan helybenhagyták, könnyű sérülésekkel megúszta. Az egyik elkövető folyamatosan bántalmazta a házigazdát, még rá is taposott, míg társa pénz után kutatva felforgatta a lakást. A rablók végül üres kézzel távoztak. A Mátészalkai Rendőrkapitányság munkáját nagyban megkönnyítette egy, a helyszínen hagyott baseball sapka. Még a bejelentés napján elfogtak, és rablás kísérletének megalapozott gyanújával őrizetbe vettek egy 27 és egy 32 éves nyírcsaholyi férfit. Tanulás helyett randalíroztak
Néhányan sportot űznek abból, hogy megzavarják a járókelők nyugalmát, zaklatják az embereket, s értékeik átadására kényszerítik őket.
Ezt tette szerdán koradélután néhány esti iskolába járó fiatal, akik tanulás helyett a csavargást választották, s közben több bűncselekményt is elkövettek Nyíregyházán, a Széchenyi utcán és környéken. Az Érkerti Rendőrőrs zsarolás, lopás, és kétrendbeli kényszerítés bűntette miatt indított nyomozást. A bűncselekményeket három 19-25 éves - napkori, demecseri illetve nagyhalászi - fiatal követte el. Egyikük a járdán lefogott egy, a közeli gimnáziumba járó fiút, majd miután áldozata elmenekült, egy másik tanulót késsel megfenyegetett, hogy hívja vissza diáktársát. Tőlük végül nem sikerült semmit zsákmányolni. A szomszédos parkban a mobiltelefon fejhallgatóját akarták valakitől fenyegetéssel elvenni, de itt sem jártak sikerrel. Végül egy kerekesszékes fiatalember nyakából kapták ki telefonját. A tulajdonos segélykiáltásait meghallotta egy közelben dolgozó 21 éves férfi, aki a tettesek után eredet, s az egyik elkövetőt visszatartotta a rendőrök érkezéséig. A két másik gyanúsítottat az Érkerti Rendőrőrs munkatársai rövidesen a közelben elfogták. A rendőrség köszönetét fejezi ki a példás, bátor állampolgári viselkedést tanúsító fiatalembernek.
Publikálta null |
|
|
|
|
Alapítványok
Helyilap
Intézmények
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
|