Az emberi szervezetre nagyon különböző módon hatnak az alkoholos italok. Van, akit egy pohár sör is fejbe vág, máson több féldeci rövidital elfogyasztása sem látszik meg. Ettől függetlenül aki alkoholos italt ivott – akár észrevehető ez rajta, akár nem – kétszer is meg kell(ene) gondolnia, hogy autóba ül, vagy inkább a biztonságosabb sétát választja.
Sajnos a rosszabb megoldás mellett döntött az a fiatalember, aki február 2-án hajnalban Nyírcsászári belterületén személygépkocsival a vasúti átjáró mindkét fénysorompóját kidöntötte. A 21 éves sofőr könnyű sérülést szenvedett, az anyagi kár azonban igen jelentős. A jelzőberendezésekben 2,5 millió, az autóban 500 ezer forint kár keletkezett. A vizsgálat jelenlegi adatai szerint az autó vezetője enyhe fokú alkoholos állapotban volt, vezetői engedélyét a helyszínen elvették. A fiatalember ellen ittas járművezetés, és közlekedés biztonság elleni bűncselekmény megalapozott gyanújával indult eljárás.
Az alkoholos állapot egyik jellemzője, hogy az ember elveszíti a kontrollt önmaga fölött és minden gátlás nélkül foglal helyet a volánnál. Az ittas vezetés sokszor súlyos balesettel végződik, nem ritkán emberéletet is követel.
Európában a halálos autóbalesetek 25 százaléka következik be ittas vezetés miatt. Svédországban még ennél is rosszabb az arány: 29 százalék. A Saab rendkívüli megoldást talált arra, hogy visszatartsa a részegeket az autózástól. A cég szakemberei kifejlesztettek egy mini alkoholszondát. Tartozéka egy kis fújóka a kocsikulcson. Az autó vezérlő elektronikájával kommunikáló transzponder letiltja a motorindítást, ha a megengedett szint felett van alkohol a vezető leheletében.
Az aprócska eszköz hamarosan piacra kerülhet – jelenleg már a kipróbálásnál tartanak. Ám ahhoz, hogy az ügyes szerkezet hatásos legyen, szükség lesz arra is, hogy az autóvezetők komolyan gondolják: ha ittak nem kockáztatnak, s belefujnak az indokolt esetben indításgátló miniszondába.
Publikálta null |
|
|
|
|
Alapítványok
Helyilap
Intézmények
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
|