|
Azt hiszem, azzal mindenki egyetért, hogy korunk egyik legnagyobb társadalmi problémája a társtalanság. Bár ha magányról és társtalanságról beszélünk, a kettő nem ugyanaz – hiszen lehet valaki családon belül is magányos, ha nem talál benne megértést, és elfogadást. De visszatérve az egyedülléthez, akik társtalanok, több módon kezelik ezt az állapotot.
A legkevésbé szimpatikus számomra, amikor valaki csak ül, és vár, hátha a fehér ló leparkol a ház előtt, és becsenget a királyfi, vagy a királylány. Ennek az lehet a következménye, hogy egy idő után a társtalan ember „megszokja” a magányt, és talán már egyenesen zaklatásnak érzi, ha valaki közeledni próbál hozzá.
A másik véglet, amikor apróhirdetések feladásával és olvasásával a társtalan ember – végső kétségbeesésében – boldog-boldogtalannal találkozik, hátha a levélírók között lesz élete párja. Ennek az a „veszélye” – amire előbb-utóbb rá is jönnek az ehhez a módszerhez folyamodók, hogy mindenki alapból intelligensnek, vonzónak és ápoltnak tartja magát… a saját mércéje szerint - persze a szimpátiához ettől sokkal többre van szükség. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a társkeresés ezen módja igen csak fáradságos, és kiábrándító.
A két véglet között még van néhány módszer: ismerősök ajánlanak jó partit (sokszor kínosan alakul, és a barátság is rámehet), szórakozó helyeken való ismerkedés (a szolidabbaknak nem könnyű) SMS (személytelen), internet (csak a lényeg nem derül ki), és még sorolhatnám…
A jövő legjobb lehetőségei éppen ezért azon társkereső irodák lesznek, ahol jó emberismerettel rendelkező szakemberek foglalkoznak személyre szólóan a magányos emberekkel. Ezek az irodák az igényeket egyeztetve hozzák össze a találkozókat – ami megnyugtatóan biztonságos, diszkrét és jó eredményekkel kecsegtető módszer a 21. században. Persze ahhoz, hogy ezt felismerje a társkereső ember, sok időnek el kell telnie.
A közelmúltban az egyik nyíregyházi társkereső iroda „Hol vannak a férfiak?” címmel bocsátott ki szórólapot. Mikor megkérdeztem az iroda vezetőjét, hogy miért, így válaszolt: „A hölgyek, hogy megkíméljék magukat az ismeretlenekkel való találkozás veszélyeitől, vagy a kalandoroktól, előszeretettel veszik igénybe a társkereső szolgáltatásait. Az urak viszont, valószínűleg nem tartják elég „férfiasnak” a társkeresés ezen formáját. Pedig egy fényképes, pár soros bemutatkozó megtekintése őket is sok felesleges csalódástól szabadítaná meg a társkeresés nem könnyű időszakában.”
Az ember társas lény
Ahhoz hogy az ember jól érezze magát a bőrében nem csak a fizikai szükségletek – étel, meleg ruha, fedél a feje felett – de a lelki táplálék – „a másik fele” - és a szellemi kiteljesedés is igencsak fontosak. S ha abból indulunk ki, hogy egyik dolog következik a másikból, világossá válik, hogy a társtalanság miért olyan nagy probléma. Ha valaki magányos, akkor rosszkedvű, negatív gondolatai vannak, csökken a munkabírása, a testi ellenálló képessége, előbb-utóbb pszichés és fizikai betegségek alakulhatnak ki nála. Ha tovább boncolgatjuk a kérdést, látjuk, hogy vagy egy fizetésből (esetleg gyermeket egyedül nevelve) nehéz körülmények között él, vagy jók az anyagi körülményei, de nincs kivel megosztania, ezért sivárnak és kilátástalannak érzi az életét.
Az ember társas lény - ezen nem lehet változtatni -, és ha nem beszélünk egy problémáról, az még nem jelenti azt, hogy nem is létezik. Ezért is fontos, hogy ne csak egyéni, de közösségi szinten is próbáljunk ezen változtatni. Mindenképpen arra bíztatom a magányos embereket, hogy - kortól függetlenül - ne adják fel, és keressék továbbra is életük párját. A közösségeket pedig arra, hogy figyeljenek magányos tagjaikra, és megértéssel, törődéssel segítsék át őket életük nehéz szakaszán…
Valentin napon pedig jussanak eszükbe társtalan rokonaik, ismerőseik, és hívják fel őket legalább egy: „Hogy vagy?” - erejéig.
Publikálta
null |
 |
|
|
|
|
Alapítványok
Helyilap
Intézmények
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Új Magyarország Fejlesztési Terv - ÚMFT
Választókerület(ek)
|
|
