Stratégiai-menedzser-igazgató a sárvári kórházban
Nyár óta - az országban még csak néhány helyen alkalmazott - stratégiai menedzser-igazgató segíti a menedzsment munkáját a Sárvári Önkormányzati Kórházban. Néhány hónap alatt sikerült átvilágítani az intézmény tevékenységét, amely a jövőben a betegigényekhez igazodó racionális működtetés alapjául szolgál.
Pár hónapja a Sárvári Önkormányzati Kórházban Wawrzsák Zsolt, a mentőállomás egykori vezetője személyében stratégiai menedzser-igazgatót alkalmaznak. Szakmai segytségével szeretné a likviditási gondokkal küzdő intézmény a szükséges kapacitásésszerűsítést végrehajtani. Ehhez a kórház átvilágítása alapján egy, a gyenge pontokra rámutató elemzést készítettek s javaslatokat dolgoztak ki a működés racionalizálására. Lényegében alternatív lehetőségeket ajánlanak a fenntartó önkormányzatnak. Dr. Erdősi Attila főigazgatótól azt is megtudtuk, hogy a minimumfeltételek teljesítéséhez - műszerek , eszközök beszerzése és cseréje - a tulajdonos önkormányzat támogatásán túl igyekeznek egyéb, például alapítványi forrásokat is felhasználni. Az biztos, hogy idén is szükség lesz önkormányzati tőkeinjekcióra. Összesen mintegy 200 millió forint működési támogatást igényelnek, ebből az októberi képviselő-testületi ülésen 85 millió megszavazására számítanak.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
| |