A belváros újonnan épült, Napházként ismert épülettömbjében exkluzív szaküzlet nyílt Holland Sajtház néven. Nem sokkal a nyitás után az egyik üzemeltetőtől, Séllei Andreától megtudtuk: a tatai központ egyik egységeként franchies partnerként működtetik a boltot. Magyar termékeket nem forgalmaznak, a mintegy 150-200 fajtát tartalmazó készletet - melyben holland, francia, svájci, dán, görög, német, angol sajtok is megtalálhatók - Hollandiából kapják. Az szinte természetes, hogy a camembert például francia. Két holland gyárból is jön áru, s mindkét üzem vezetője a közelmúltban látogatást tett a sajtházban. Az üzlet közepén kóstolópult található, de akár sajtmester is lehetne rendelni. Például 4,5-6-10-12 kilogrammos tömböket kapnak, de vannak félkilós, sőt negyvendekás kiszerelések is. Minden reggel úgymond „karbantartják” a sajtokat, újrafóliázzák őket, a kiszáradt részeket levágják. Egyelőre biosajtot nem forgalmaznak, de próbaként már rendeltek ilyent is. Igaz, kockázatot is vállalnak vele, mivel nem tartalmaz tartósítószert, így mielőbb el kellene, hogy fogyjon. Azt is megtudtuk, hogy ha valakinek olyan sajtra van szüksége, ami nincs a készletben, kívánságra két hét alatt azt is beszerzik. Egyébként már a nyitás után kiderült, hogy még a drágább árfekvésű sajtokra is van kereslet, csak meg kell találni a megfelelő vásárlói réteget. A tapasztalat szerint kóstoltatással lehet befolyásolni az embereket, ami ízlik nekik, azt általában meg is vásárolják. Rövidesen a visszajelzésekből azt is megtudják, lehet-e alapozni viszonteladók igényeire is.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
|