Támogatott projektek
Több beruházás is címzett állami támogatásban részesül Vas megyében. Így 1,01 milliárd forint jut a káldi és 1,473 milliárd forint a rumi gesztorsággal megvalósuló szennyvízcsatorna-rendszer és tisztító megvalósítására. A környezetvédelem térhódításával egyre fontosabb lesz ugyanis a szennyvíz megfelelő kezelése és tisztítása, igaz, a jelentős összeg miatt a településeknek ez ügyben össze kell(ene) fognia, közösen kell(ene) vállalnia a terheket. A káldi és a rumi szennyvízprojekt a közeljövőben valósul meg. 381,4 millió forintra számíthat a megye és a megyeszékhely a szombathelyi, műemlék épületben lévő Bartók Terem felújításához. Ez a beruházás összesen 450 millió forintba kerül majd, amihez az önrészt is biztosítani kell A szombathelyi Bartók Terem a belvárosban, a csodálatosan felújított zsidótemplomnál lett kialakítva, a nemzetközi hírű Szombathelyi Szimfonikus Zenekar otthona. Több rangos rendezvénynek adott már otthont, a vasi kultúra egyik fellegvára. Rendeztek már itt karmesterversenyt, év végenként pedig karácsonyi és új évi koncertek helyszíne. A teremre már ráfér a felújítás, hogy aztán még színvonalasabb helyszínnel szolgálhassa a kultúrát. A Bartók Terem megfelelő működése úgy a város, mint a megye érdeke is.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
| |