A kórház működtetheti a patikát
A szombathelyi Markusovszky Kórház (amely egyetemi oktató és megyei kórházként is ismert) alapító okiratának módosításával ismét a kórház működtetheti a zárt forgalmú gyógyszertárát. A Vas Megyei Közgyűlés egyhangúlag így szavazott.
Meglehetősen hányatott sorsa volt eddig a kórházban elhelyezett gyógyszertárnak. Egykori helyén – a belgyógyászati tömb földszintjén – még a kórház működtette, aztán egy 2000-ban aláírt, öt évre szóló, kizárólagos beszállítói jogokat biztosító gyógyszertár-működtetési szerződés lényegében vállalkozásba adta át a patikát. Ezzel – mint később kiderült - az intézmény évente jelentős összegtől esett el, a szerződést azonban nem lehetett felbontani. A kórház vezetése vissza szerette volna venni a működtetést. Ez végül is öt év után azzal sikerült, hogy az alapító okirat módosításával kivették a szövegből az „intézeti gyógyszertár vállalkozásban működik” részt. Ez persze magyaros módon nem ment simán, az egyhangú döntést éles, politikai felhangú viták előzték meg. Mi több, két határozatképtelen rendkívüli közgyűlés után született csak meg a végső döntés. A gyógyszertár egy szépen felújított épületrészben, jól felszerelten, megfelelő szakellátottsággal fogadhatja a betegeket, szolgálhatja ki a kórházat, de a kívülről érkezőket is. A mostani fejlemények azonban ellentmondani látszanak az elmúlt hónapokban kemény politikai csatákat kiváltott kórházprivatizációs törekvéseknek.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
| |