Komlón idő előtt megindult a kampány, vagyis az utóbbi hetek eseményei erre engednek következtetni. Kezdődött azzal, hogy Páva Zoltán Komló szocialista polgármestere, nagy mennyiségű száraztészta önkormányzati beszerzéséről, és a részben lejárt szavatosságú élelmiszerek szétosztásáról döntött. A párt segítői a baranyai Sásdon, Komlón és több környékbeli településen osztogatták a tésztákat. Az élelmiszerről az is kiderült, hogy a Honvédelmi Minisztériumból származott. Páva Zoltán ugyanakkor elismerte, hogy a képviselő-testület tudtán kívül intézkedett.
A napokban pedig diákok mobiltelefonjaikra felvették, amikor egy komlói szakközépiskolában a tanár egyik diákját sértegette. Szemétládának nevezte, és azt mondta, hogy csak azért lehet az iskolában, mert az édesapja jobboldali és az igazgató is az. Állítólag előtte a fiú többször provokálta a földrajztanárt, Remenyik Bulcsut, aki egyébként az MSZP helyi elnökségi tagja. „Nem demokrácia van, itt egy alárendelt rendszer van és a tanár tanít. Nem érdekel, hogy melletted állnak, egy ilyen szemétláda gyerek mellett, amiért jobboldal,i szarok rá, világos?” – mondta szó szerint a fiatal tanár. Folkner Károly, a fiú édesapja, aki egyébként a helyi Fidesz elnöke, nem szeretné jogi útra terelni az ügyet. Tóth József iskolaigazgató azt mondta, a politikának távol kell maradnia az iskolától. A tanár ellen fegyelmi eljárást indítanak, és az osztályban nem taníthat tovább. Remenyik azzal védekezett, hogy nagyon rossz idegállapotban van, mert a doktori végzésére készül.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
|