Aki nem olyan lakótelepi lakásban él, amelyik autóparkolóra néz, nehezen tudja elképzelni, mit kell elviselnie a lakóknak hajnaltól késő éjszakáig, különösen a meleg nyári időszakban és a nagyon hideg télen, amikor sokáig kell melegíteni a motort.
Az érkező és induló autók ajtócsapódásai, a sikertelen gyújtások, a hangoskodások nem sok sanszot adnak az alvásra, a pihenésre. Pedig sokan vannak, akik éjszaka dolgoznak, s nappal alusznak, pontosabban, aludnának.
Csak az autótulajdonosokon, a sofőrökön múlik, hogy a korai elinduláskor, a késő esti, éjszakai megérkezéskor hangoskodásukkal, a zajártalmakkal ne tetézzék a környéken lakók, a pihenni, aludni vágyók kellemetlen helyzetét. Persze, aki legszívesebben a kocsiból lépne be a lakásába és nem is a parkolók irányába fekvő lakásokban lakik, az nehezebben értheti meg, hogy a lakótársak mit várnak tőle. Ahogyan azok sem gondolnak másokra, akik napközben, éjszaka bömböltetik a rádiót, televíziót, hifi-tornyot. Ráadásul nyitott ablaknál. Nem törődnek azzal, hogy a szomszédok esetleg az ő szórakozásuk miatt nem tudnak tévét nézni, olvasni, aludni, szellemi munkát végezni.
A zajártalmak nagy részét el kell viselni, nincs módunk a megakadályozásukra, befolyásolásukra. De, aminek a megelőzése, elkerülése csak rajtunk múlik, azt tegyük is meg. Valamennyiünk nyugalma, egészsége érdekében.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
|