Elismerés a Savaria Filmszínháznak
Ahogy az éttermeknek, szállodáknak is fontos a nemzetközi elismerés, úgy a kultúra fellegvárainak is. Nem véletlenül lehet büszke a Savaria Filmszínház a legújabb elismerésre.
A szombathelyi belvárosban lévő, külsőleg is figyelemfelkeltő hagyományos mozi teljesítette az elvárásokat, így bekerülhetett az Europa Cinemas csoport Média hálózatába. Ezzel lehetőség egyéb más támogatások mellett nyílik európai uniós pályázati pénzek elnyerésére is. Az elismerés elnyeréséhez fűződő elvárások között szerepelt az európai filmek vetítése, ezekhez a filmekhez kapcsolódó kísérő rendezvények szervezése, és a modernizálás. Ez utóbbiban nem volt hiány, most éppen – mint már megírtuk - a nagyterem teljes átalakítása van soron. A Savaria Filmszínházzal Szombathely a tizedik magyar város, amelyik bekapcsolódhatott az említett hálózatba, amelybe máig 264 ország 479 mozija tartozik. Talán tovább lehetne növelni az európai filmek vonzerejét azzal, ha a plakátokon ismét szerepeltetnék, milyen nemzetiségű filmről van szó.
Az Europa Cinemas 1992-ben jött létre, s három nem uniós európai országban is jelen van. Elsődleges célja, hogy a piacot betöltő amerikai alkotások ellensúlyozására elősegítse az európai filmek terjesztését és népszerűsítését, elsősorban a fiatalság körében.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
| |