Nem is olyan régen felháborodó cikket írt egyik kolleganőm, hogy miként merészkedek olyan dolgokkal foglalkozni, ahol nem voltam jelen. Most bátorkodok olyan eseményről tudósítani, amelyen én is részt vettem. Tegnap Budapesten a vadonatúj Máriássy Csarnokban, a Fidelitas szervezésében a „Fiatalok a Változásért” című rendezvényt tartották meg. Itt előadóként részt vett Orván Viktor, a Fidesz elnöke is. Beszédéből jó magyar szokás szerint, egy-egy mondatot kiragadott a média és azt világgá kürtölte. A rendezvényen nem a politika dominált. Először a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya Lothar Matthäus volt a vendég, aki elmondta, hogy milyen jól érzi magát hazánkban és szeretné nálunk folytatni a megkezdett munkát. Aztán Nemcsák Károly színész következett, akinek beszédének vázát a Szomszédok teleregény és a színészi elhivatottság alkotta. Szijjártó Péter, a Fidelitas elnöke, arra szólította fel a több száz résztvevőt: vállalják, hogy a legnagyobb várostól a legkisebb faluig eljutnak a fiatalokhoz és elmondják nekik, van lehetőség a változtatásra. Utána Orbán Viktor higgadt beszéde következett, ahol a politikai ellenfelekkel egyáltalán nem foglalkozott. Elmondta nem a mögöttünk hagyott esztendőkről szól az előttünk álló változás. A 2006-os választás a jövőről szól. Arról értekezett, hogy milyen Magyarországon fogunk élni: „Nem szabad engedni, hogy visszarángassanak bennünket a tegnap vitáiba. Az erőnket arra kell fordítani, hogy megértsük a holnap kérdéseit, és megtaláljuk az azokra adandó helyes válaszokat. A 2006-os választás nem visszavágó. A 2006-os választás nem a tegnapról, hanem a holnapról fog szólni. Át kell lépni a küszöböt. Magunk mögött kell hagyni azt, ami rossz volt, mindent magunkkal kell vinni, ami jó volt, és meg kell teremtenünk egy szélesebb, tágasabb világot. Egy olyan tágas világot, ahol a fiatalok összes álma megfér.” A média számára érdekes nem ezek a mondatok voltak a legfontosabbak…
Ugyanakkor egy másik esetről meglepően gyorsan megfeledkezett, vagy egyáltalán nem foglalkozott vele a magyar sajtó.
Miskolcon, az Avas lakótelepen a helyi Fiatal Baloldal irodájában hangzottak el a következő mondatok: „Rendőröktől nem kell félni, mert szóltam nekik, tudják, hogy fogunk mi éjszaka kóvályogni” - mondta a Fiatal Baloldal helyi elnöke a Hír TV rejtett kamerájának jelenlétében, amikor a vezető ifjú szocialista aktivistákkal plakátragasztásra készültek. A rejtett kamerás felvétel szövegéből idéznék: Helyszín: a Fiatal Baloldal egyik helyi szervezetének irodája. Résztvevők: a Fiatal Baloldal helyi elnöke, az MSZP egyik városi vezetője és a Hír Tv riportere. (…) - Miben? - Játszóruhában. - Melegítő, vastag öltözék és jössz velünk, ha van kedved, gyere velünk plakátot ragasztani. - Igen? Ma este? Jó. - És csak így lesz? - Csak a mosolyt, igen mert beleragasztjuk a Fidesz plakátokba. - Ha háború legyen háború nem? - Én nem is láttam még Fidesz plakátot. - Van. Menj fel az ***ra, nézd végig az oszlopokat. (…)
-Általában mikor hogy hívják, hivatalosan kell ragasztani a kampányplakátokat az, senkinek nem tetszik, de amikor a Fideszét kell letépni, vagy buliplakátolás, vagy balhéplakátolás van, akkor ott van olyan hangulat, hogy nagyon. - Aha, jó. -Rendőröktől nem kell félni, mert szóltam nekik, tudják, hogy fogunk mi éjszaka kóvályogni. A belvárosba lehet, hogy zűrös lesz egy kicsit. - Szóltok, oszt akkor jövünk. - Nem lesz gond ezzel. Szóval. ****on meg azon a környéken meg rendbe vagyunk, már reggel szóltam a rendőröknek, hogy ne vegyetek már észre minket. - Aha, jó, szuper.
Úgy gondolom ezek súlyosabb szavak, mint az Orbán Viktor Fidelitas rendezvényén elhangzott beszédéből kikapott rész: „Én érzem a puskapor szagát, érzem, hogy mi van a levegőben, és higgyétek el, nagy dolgok vannak készülőben. A tavaszi szelek nagy változásokat fognak hozni, érdemes mindenkinek mozgósítani az álmait."
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
|