Seszták Ágnes újságíró és Hős Gábor, a Polgári Magyarországért Média Egyesület elnöke tartott előadást tegnap a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium dísztermében Szombathelyen. Először a tavalyi, december 5-i népszavazásról fejtették ki véleményüket a vendégek. Hős szerint a sikertelen népszavazás hasonló traumát és sebeket okozott, mint 1920-ban Trianon. Nyári élményét is elmesélte, amikor Csíkszeredán járt, ahol egy székely ember a következőket mondta neki: „Milyen anyaországról beszélünk, hiszen mi megyünk Erdélybe feltöltődni, nem ők ide.” Seszták Ágnes azzal kezdte előadását, hogy a puskaport, Hajrá Magyarországot már a bevezetőben elmondja, így azok a médiumok, akik csak az ilyen szavakra várnak, már akár haza is mehetnek. A népszavazásról kifejtette, hogy Gyurcsány Ferenc nyíltan a saját nemzete ellen uszított, és ez megfogalmazása szerint nem más, mint hazaárulás, sötét és mocskos dolog. Ugyanakkor szomorúságának adott hangot, hogy a média agyonhallgatta az ügyet. Hős Gábor az 1996-os médiatörvénnyel kapcsolatosan fogalmazta meg aggályait. Szerinte ez sem a baloldalnak, sem a jobboldalnak nem megfelelő. Elmondta, hogy 1988, 1989-ben, amikor a többség a rendszerváltással volt elfoglalva, a szocialisták lenyúlták a megyei lapokat. Szerinte a média kemény magja pártok felett álló képződmény. Kifejtette, hogy lát reményt a kiegyensúlyozottabb magyar médiára, mivel, a következő években a digitalizáció fogja meghatározni a televíziót. Hős szerint már kezd kialakulni az osztozkodás. Magyarország két multiplexet fog kapni és 6-8 országos tévé lesz. Ennek első jele, hogy az RTL Klub a közeljövőben új sportcsatornát indít. Seszták Ágnes úgy gondolja, hogy a választás nagy részét a média dönti majd el. A Fidesz győzelme esetén új napilapot kellene indítani a Magyar Nemzet mellé, mégpedig a Pesti Hírlapot. A Hír Tv-n kívül szükség van egy jópofa, könnyedebb hangvételű csatornára és két rádióadóra is - tette hozzá. A Magyar Televízióval kapcsolatosan Seszták elmondta, hogy a királyi televízió egyik napról a másikra él. Ezért nem érti, hogy a titkárnők miért keresnek 300 ezer forintot. A beszélgetés vége felé a hallgatók kérdezhettek az előadóktól. Szó volt még a privatizációról, Mécs Imréről, akiről "megállapították", hogy nem konzekvens politikus, Moldova Györgyről, aki Seszták szerint rosszban van az egész világgal. Továbbá a rendszerváltásról, ami előre lezajlott forgatókönyv szerint történt, az MSZP-ről, akit egy nomenklatúra és a pénz, bűn, érdekek tartanak össze. Az előadók szerint az MSZP célja nem más, mint az uralkodás, és a társadalom eltolása az egypártiság irányába.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
|