Emlékezés Antall Józsefre
A rendszerváltás utáni Magyarország első miniszterelnöke halálának tizenkettedik évfordulója lesz december 12-én. A kerekasztal-tárgyalások során ismerhette meg őt a politikával foglalkozó közvélemény. Itt már kiemelkedett szakmai felkészültségével és kompromisszumképességével. Antall Józsefet 1989. október 21-én elsöprő többséggel választották meg a küldöttek az MDF elnökévé és a párt miniszterelnök jelöltjének. A kampány során nagyon sokat dolgozott, aminek köszönhetően az MDF egységes arculatú, a kereszténydemokrata, a nemzeti liberális és nép-nemzeti értékeket együttesen valló jobbközép párttá vált. Már a választási kampány alatt is tárgyalásokat folytatott vezető nyugat-európai politikusokkal. 1990. április 8.-án a választások második fordulóján egyértelművé vált, hogy az MDF lesz az új kormány vezető ereje és Antall József a miniszterelnök. Az Országgyűlés 1990. május 23.-án választotta meg miniszterelnöknek. Hiába a különféle megítélése, az tény, hogy miniszterelnökként legtöbbet tette a magyar rendszerváltozásért. Tette mindezt úgy, hogy állandó támadások kereszttűzében állt, és az egyre súlyosbodó betegségével is meg kellett küzdenie. Politikai ellenfele Tölgyessy Péter írta róla „Belülről vezérelt ember, a kívülről vezérelt emberek korában.” Kormányával megteremtette az átalakulás politikai és gazdasági feltételeit. Később az ország kormányozhatósága érdekében paktumot kötött az SZDSZ-szel. Ez a megállapodás lett az alapja a magyar demokrácia parlamenti működésének. A külpolitikában nemzetközi elismertségre tett szert. A nemzetközi népszerűséget, 15 millió magyar érdekében használta fel, akiknek lélekben miniszterelnöke lett. Nagy szerepe volt a Varsói Szerződés, a KGST felszámolásában és az orosz csapatok 1991-es kivonásában. Kormánya tette meg az első lépéseket az ország NATO és az Európai Uniós tagsága felé. Mindezek a lépések mutatták meg igazi államférfiúi nagyságát, miközben itthon politikai válságok sorával is meg kellett küzdenie. Ilyenek voltak, a sajtó igaztalan vádaskodásai, a taxisblokád, a köztársasági elnök folyamatos alkotmánysértései, a kisgazdák koalícióból történő kilépése. A haza érdekében vívott áldozatos küzdelmének vetett véget súlyos betegsége. Az első szabadon választott magyar parlament miniszterelnöke, a szentségekkel megerősítve 1993. december 12.-én 17 órakor 62 éves korában adta vissza lelkét Teremtőjének.
(Az emlékezésre felhasználva: www.antalljozsef.hu)
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
| |