A Zizi Labor és a Veresegyházi asszonykórus első lemeze, minden idők egyik legnagyobb példányszámban eladott magyar albuma, melyből 420 000 példány fogyott el. Az 1986-ban alakult együttes első koncertjével óriási sikert aratott.
Hasonló babérokra, ha nem is tör a Rábafüzesi Asszonykórus, azért mindenképpen érdemes meghallgatni a zenéjüket. A napokban jelent meg második CD-jük, amelyeken csodálatos német karácsonyi dalok találhatók.
Több, mint tíz éve alakultak, tagjai jelenleg tizenhárom és tizenöt fő között ingadozik. Vas megyében már komoly elismerésre tettek szert. Megalakulás óta céljuk, hogy a Rábafüzesen és Rönökön még meglévő és fellelhető német népdalkincseket felkutassák, összegyűjtsék és átörökítsék a fiataloknak.
Az új CD-jüket, az osztrák-magyar határon fekvő rönöki Szent Imre-templomban vették fel. Néhány éneket pedig a stájermarki gyűjtésből vettek át. A huszonegy dal közül négyet a szentgotthárdi zeneiskola igazgatója kísér. A Szentgotthárdi Német Kisebbségi Önkormányzat, a szentgotthárdi önkormányzat, a Rönöki Német Kisebbségi Önkormányzat, a megyei önkormányzat és a Rábafüzesi Erdőbirtokosság is támogatta a CD megjelentetését.
A rábafüzesi asszonyok már jártak Szlovéniában, Ausztriában koncertezni, és napjainkra fellépéseik száma már közel kétszázra tehető.
Életszeretetükkel, fergeteges jókedvükkel, kiapadhatatlan nótakincsükkel azokat is magukkal ragadják, akik talán nem is akarnak bekapcsolódni a mulatságba.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
|