A csütörtöki szombathelyi városi közgyűlésen kivonult az ellenzék, amikor Kiss Péter kancelláriaminiszter megjelent az ülésen.
Tették ezt azért, mert Kiss Péter, aki az MSZP Vas megyei elnöke is, a hét elején Szombathely ellen szavazott az országgyűlésben, a fejlesztési pólussal kapcsolatosan. Az előzményekről már egy korábbi cikkemben beszámoltam, a 100 milliárd Győrnek- Mi lesz veled Szombathely című írásomban.
A kivonulást Dr. Ipkovich György Szombathely város polgármestere úgy kommentálta, hogy ő szégyelli magát az ellenzék udvariatlan viselkedése miatt.
A Fidesz helyi szervezete azt szeretné elérni a fejlesztési pólussal kapcsolatosan, hogy Győr mellett Szombathely is legyen regionális központ. Ugyanakkor Hankó Farakó Miklós igazságügyi államtitkár és Dr. Ipkovich György azt javasolták a parlamentben, hogy Sopron - Szombathely - Zalaegerszeg- Nagykanizsa, mint a régión belüli fejlesztési tengely szerepeljen.
A szombathelyi MIÉP frakció azonban elítéli a közgyűlésen történteket. Közleményükben az áll, hogy párthovatartozástól függetlenül sajnálatos ez a fajta magatartás, hiszen Szombathely sem gazdaságilag, sem erkölcsileg nincs abban a helyzetben, hogy így viselkedhessenek a képviselők az ilyen magas helyről érkező vezetővel.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
|