Előtérben az érdekvédelem
Az érdekvédelem erősítését és a taglétszám növelését tűzte zászlajára a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, amely az idei küldöttgyűlésén is kiállt az érdekvédelem erősítése mellett. A küldöttek elfogadták a jövő évi költségvetést.
A kamarai szombathelyi székházában megtartott idei küldöttgyűlésen Kovács Vince, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara több év óta funkcióban lévő elnöke hangsúlyozta, hogy az országos kamara az érdekvédelem és a lobbizás tekintetében a vasi javaslatokat is figyelembe vette. A VMKIK ebben az évben tizenhárom esetben mondott véleményt jogszabálytervezet előkészítéséhez, s tovább erősítette a kapcsolatokat a városi önkormányzatok vezetőivel. Az iparkamara jelenleg már a kistérségekben is képviselteti magát. Bár javult a szakmai munka, még jobban kell képviselnie a tagság érdekeit a szakmai szervezetekben a kamrának. Sajnos a mestervizsgák, és ebből adódóan az arra felkészítő tanfolyamok száma visszaesett az előző évihez képest, a szolgáltatási paletta azonban bővült. Fontos lenne a szervezeti egységek közötti kommunikáció javítása, hogy az információk mielőbb és minél teljesebben eljussanak a tagsághoz.
A jövő szempontjából a kamara az érdekvédelemre helyezi a hangsúlyt úgy, hogy a választási évben sem kíván befolyni a politikai csatározásokba. Elősegíti viszont a tagság a vállalkozások uniós integrációját. A küldöttgyűlésen a küldöttek elfogadták a kamara jövő évi költségvetését, bárszó volt arról is, hogy a tagdíjbevételek növelése érdekében szükséges lenne a tagtoborzás.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
| |