Immáron megszokott, hogy karácsony, szilveszter tájékán „leáll az ország”, ilyenkor többféle szolgáltatást nem lehet igénybe venni, vagy „takarékon működnek” az intézmények, szervezetek. Sajnos idén sem lesz másként.
December 23-án Szombathelyen is érvénybe lépett az országos „Záróra”, azaz a jövő év elejéig bizonyos szolgáltatásokat egyáltalán nem, másokat csak „takarékon” lehet igénybe venni. Így a buszközlekedést, amely az ünnepekben a gépkocsival nem rendelkező szombathelyiek számára rendre komoly gondot okoz (ezzel külön is foglalkozunk majd). A lényeg, hogy a helyi járatú buszoknál – csaknem nyolcvanezres városról van szó – december 24-én a legutolsó járatok 16 (!) órakor indulnak. December 31-én még előbb, 15 órakor van „Záróra” a Vasi Volánnál. Úgy gondolják, már ekkor mindenkinek illik a szilveszterezési helyszínén lennie, de az is lehet, hogy későbbi slussz esetén a sofőrök nem érnének oda az esti bulihelyekre.
A Berzsenyi Dániel Könyvtár december 24-től december 26-ig zárva lesz. December 27-30-ig a szokásos munkarend szerint üzemel, 31-én reggel nyolctól délután egyig tart nyitva. Aztán már csak január 3-án délután egykor fogadja az olvadókat. A fiókkönyvtárai a karácsonyi ünnepek alatt és szilveszterkor zárva lesznek. A Savaria Múzeum és a többi helyi múzeum is bezár december 23-án, és csak január 2-án nyit ki újra. A Szombathelyi Képtár az ünnepek között is várja a látogatókat. „Takarékon” működnek viszont az egészségügyi intézmények is, ezért ajánljuk, hogy a betegséggel várják meg az újévet. Ha tudják… (Képaláírás: így állnak majd a buszok az ünnepek táján)
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
|