Sikerrel járt a lobbizás
Ismét megindult a vasúti forgalom az őrséginek nevezett Körmend-Zalalövő vasútvonalon. Nem kis lobbizás kellett ahhoz, hogy a vonatpótló buszokat ismét síneken zajló közlekedés váltsa fel. Átszállással egészen Bajánsenyéig lehet vasúton közlekedni.
Nemcsak a vasúti megközelíthetőség, de a nosztalgia is arra indított polgármestereket, politikusokat, hogy lobbizzanak a hajdan igen forgalmas őrségi vasút újraindításért Körmend (képünkön a vasútállomás épülete) és Zalalövő között. A vasi és a zalai kisváros összekötő kapocs – átszállással - a vasi megyeszékhely, Szombathely, a zalai székhely Zalaegerszeg, és Bajánsenyéig bezárólag a több őrségi település között. Bár eredetileg december elejére hirdették a forgalom visszaállítását a szárnyvonalon, erre csak a tegnap került sor. Igaz, időközben némileg fel kellett újítania a valóban lerobbant vasúti pályát. Ötszáz talpfát cseréltek a pályatesten, alépítmény-szabályozást végeztek, felülvizsgálták a vasúti hidat is. A munkálatok tavasszal tovább folytatódnak. Attól nem kell tartani, hogy szárnyalnak majd a vonatok, sőt, ideiglenesen sebességkorlátozás van érvényben néhány szakaszon. A menetrendben pár perces indulási, illetve érkezési csúszások is előfordulhatnak. A lényeg, hogy egyelőre elmúlt a megszüntetés veszélye a Körmend-Zalalövő szakaszon
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
| |