A MÁV úgy viselkedik, mint a csökönyös gyerek, vagy az a politikus, akiről írhatnak, beszélhetnek akármit, egyik fülén be, a másikon ki. Minek is változtatna, változna, ha senki, semmi nem kényszeríti rá.
Mindez akkor jutott eszembe, amikor a csodálatosan felújított szombathelyi vasútállomás épületében még mindig egyetlen egy hulladékgyűjtő edényt sem láttam. Pontosabban egy kisméretű, reklámfeliratos szemétgyűjtő árván meghúzódott az egyik sarokbak, de az sem a vasúthoz tartozik. Aztán a nemrégen átadott Restiben is körülnéztem, ahol – szinte hihetetlen – egyetlen hulladéktárolót sem lehetet t látni. A vendégek majd zsebre gyűrik, táskájukba gyömöszölik az eldobandó szemetet. Állítólag – s ez megint nonszensz – a hulladékgyűjtő edény rendszeresítése nem a vendéglátó-egység bérlőjének, hanem a MÁV-nak a feladata, amely pedig nagy ívben…
Az inkább balkáni, mint fejlett európai helyzettel már foglalkozott egy országos hetilap, megírtuk már a Helyilapokban is, úgy tűnik azonban mindhiába. Vagy nem jutnak el bizonyos sajtóorgánumok a MÁV illetékeseihez, vagy nem foglalkoznak a témával. Oldják meg az utasok a hulladék-elhelyezési gondjukat, ahogy tudják. Mert mi a csudának is kellene egy sok százmillióért felújított vasútállomáson szeméttároló? Dohányozni az épületben úgysem lehet, más eldobnivaló meg nem termelődik. A legnagyobb baj az, hogy mindezt nap mint nap szó nélkül elviseli és tudomásul veszi a Tisztelt Utazóközönség.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
|