Megszüntetés helyett fejlesztés(?)
Néhány napja ismét járnak a vonatok az úgynevezett őrségi vonalon. Igaz, nem éppen huszonegyedik századi formában és sebességgel, de legalább el lehet jutni vonattal is több őrségi településre. A MÁV a vonalon fejlesztéseket tervez.
A MÁV Rt. Igazgatósága úgy döntött, hogy január 9-étől ismét elindítja a forgalmat a Körmend-Zalalövő vonalon (képünkön a műemlék jellegű körmendi állomás), amely biztosítja a vasúton történő eljutást egészen az őrségi Bajánsenyéig. Az újbóli vasúti összeköttetésig még a szükséges pálya-felújítási munkálatokat is el kellett végezni. Ennek során 90 millió forint értékben 500 betonaljat és talpfát cseréltek ki, elvégezték a pályatest egyes szakaszainak a rekonstrukcióját és a vasúti hidak karbantartási munkálatait.
Nos, néhány napja már el lehet érni vasúton is az Őrség több települését, mi több a MÁV ezen a vonalon is fejlesztéseket tervez. Szükség is van ezekre, mert nem éppen huszonegyedik századi körülmények és sebesség a jellemző erre a vonalra, sokkal inkább nosztalgiavonalnak lehetne minősíteni. A tervek szerint tavasszal folytatódnak a felújítási munkálatok, majd 2007 után újabb jelentős korszerűsítés várható. Az illetékesek szerint mintegy 30-35 milliárd forint (ezzel már villamosíthatnának is) kellene ahhoz, hogy ezen a rövid vonalon nagyobb sebességű személy- és áruszállítás valósuljon meg.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
| |