Közútfejlesztési tervek Vasban
Az elmúlt években legalább annyi szó és annyiféle változat jelent meg a Vas megyei közútfejlesztési tervekről, mint a vasútiról. A vasiak nagy fájdalma, hogy autópálya egyelőre nem halad át a megyén, s a közeljövőben valószínűleg nem is fog.
Ugyanakkor gyorsforgalmi úttá kellene fejleszteni a rábafüzesi határátkelőig húzódó 8-as főközlekedési utat, amely már most rendkívül leterhelt. A Vas megyén áthaladó főutak fejlesztési terveit már elfogadták, s ehhez kellett illeszteni az érintett települések rendezési terveit is. Tizennégy települést érint a megyében a 8-as főút, amelynek gyorsfogalmi úttá válásához figyelembe kell venni a csatlakozó osztrák utak méretét is. Ezért az lenne a célszerű, ha első ütemben az osztrák határszéltől, azaz Rábafüzestől Körmendig kétszer-két sávossá építenék. (Ilyen egy rövid szakaszon már van Csákánydoroszló előtt.) Az összesen hetvennyolc kilométert kitevő szakasz átépítésének a költsége mintegy 90 milliárd forint lenne. (Meglehetősen túlértékelt összegnek tűnik.) Már építési engedélye is van a Vas megyei szakasznak és a Körmendet elkerülő résznek. A főút egyébként Vasszentmihályig északi, onnan déli oldalon kerülné ki a falvakat. Aktuálissá vált a megnövekedett kamionforgalom miatt igen leterhelt 86-os főút korszerűsítése is.
Előnyt élveznek a megyében rekonstrukció szempontjából a következő utak: Szombathely-Körmend-Szentgotthárd, Szombathely-Répcelak és Szombathely-Kőszeg. Távlati terv öt határon átnyúló kisebb út megépítése is Szentpéterfától Kútvölgyig. Szükség lenne újabb kamionos pihenők kialakítására is (Képünkön a körmendi).
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
| |