Halaszthatatlan a 8-as főút fejlesztése
A közelmúltban a Körmend-Zalalövő vasútvonal újraindításáért, most pedig a 8-as főközlekedési út fejlesztéséért szálltak síkra országgyűlési képviselők, az érintett települések polgármesterei, a megyei vezetők. Ígéretből nincs hiány.
Tettekre és nem kinyilatkoztatásokra van szükség – fogalmazódott meg Körmenden a szóbeli petíció országgyűlési képviselők, polgármesterek és a megyei közgyűlés képviselője részéről a Vas megyén átvezető 8-as főközlekedési út korszerűsítése kapcsán. A rendkívül leterhelt útnak igen nagy a jelentősége, hiszen egészen az osztrák határig húzódik. A rábafüzesi határátkelőnél naponta több száz kamion lépi át a határt. A témával kapcsolatban felvetődött, hogy hiányzik a politikai-társadalmi konszenzus, egymásnak ellentmondó kormánynyilatkozatok születnek. Elég volt a szavakból, tettekre lenne már szükség. Egy 2002-es ígéret szerint Körmendnél (képünkön belvárosi épületek a 8-as út mentén) 2006-ig kiépítik az elkerülő utat, ami a tények szerint nem történt meg. A korszerűsítés kapcsán hallani 2 x 1 és 2 x 2 sávos változatról is.
Gondot okozhat, hogy az osztrák oldalon 2011-ig megépítik heiligenkreuzig (ez Szentgotthárd szomszédságában van) a gyorsforgalmi utat, amihez magyar oldalon majd nem tudnak csatlakozni. A város határon átnyúló ipari parkjának fontos lenne az infrastruktúra további fejlesztése, e nélkül ugyanis nemigen akad betelepülni szándékozó. Az is elhangzott, hogy egyelőre egy engedélyezési terv létezik, az pedig a körmendi elkerülő úté. A 8-as út vasi szakaszának fejlesztése tekintetében a huszonnegyedik órában vagyunk.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
| |