Paktum a foglalkoztatás növeléséért
A szombathelyi Vállalkozói központ a projektgazdája annak a foglalkoztatási kedvezményeket összehangoló paktumnak, amelyet értékeltek a paktumban részt vevők, valamint meghatározták a jövőbeni faladatokat is.
A szombathelyi Vállalkozói Központ (képünkön) vállalta fel a projektgazda szerepet a múlt év júniusában elkezdődött, huszonkét hónapon át tartó, a szombathelyi foglalkoztatási kedvezményeket összehangoló paktumban. Az eddigi munkát értékelték a paktum résztvevői; a Vállalkozói központ, a Vas Megyei Munkaügyi Központ, és a szombathelyi önkormányzat illetékes szakemberei. Szó volt az elkövetkezendő időszak feladatairól is, amelyekkel kapcsolatban már lefolytatták a közbeszerzési eljárást, és megkötötték a szerződéseket is. Mint kiderült, a célok között szerepel például olyan honlap készítése, amelyik elősegítheti az információáramlást, valamint hírlevelet is megjelentetnek. A paktum keretében szeretnék összehozni azokat, akik valamilyen módon érintettek Szombathely gazdaságának és foglalkoztatási helyzetének a javításában. Ennek érdekében elsődlegesen fontos a város gazdaságfejlesztési és foglalkoztatási stratégiájának a kidolgozása. A paktum mintegy keretfeltételeket teremt az illetékesek együttműködéséhez, ahhoz, hogy újabb munkahelyek teremtődjenek.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
| |