Két évtized után megmozdult az állóvíz, azaz, az önkormányzat akar valamit kezdeni a belváros egyik torzójával, az egykori városi stranddal. A mai középkorúakat és idősebbeket sok-sok emlék fűzi ehhez az intézményhez, úgyis, mint fürdőhöz, úgyis, mint nyári napközis táborhoz.
Az üres medencék, a már alaposan lerobbant egykori öltözőkabinok nem éppen idilli látványt nyújtanak a Városligeti sporttelep melletti egykori városi strand területén. A strand egy időre bezárt, aztán újra kinyitott, majd már csak a szép emlékű nyári napközis tábor céljára használták. Hány és hány nebuló érezte magát jól és biztonságosan a hetvenes, nyolcvanas években itt – bagóért. Volt lubickolás, napozás, foci, asztalitenisz, de át is lehetett ruccani a szomszédos futball vagy kosárlabda pályára. Napi háromszori étkezés, és amit akartok.
Jelenleg a strandterület csak szomorú mementó. A főépületet ugyan felújították, úgy ahogy hasznosítják, de a többi rész az enyészetre maradt. Néha-néha felvetődött a hasznosítás gondolata, hogy aztán ne történjen semmi sem.
Most - talán nem szalmalángként – ismét megmozdult valami. Az önkormányzat pályázatot írt ki az 1 hektár 7346 négyezetméter alapterületű használaton kívüli strandfürdő beépítési kötelezettséggel történő eladására. Igaz - nem először – már a hirdetési szöveg is hibás, ugyanis nem az eladásra kellett volna meghirdetni az ingatlant, hanem a megvásárlásra. A kikiáltási ár egyébként bruttó 374 673 600 forint. Az is egy kérdés, miért kell mindenáron beépíteni a területet, miért nem lehet – Városligetről lévén szó – szabadtérként is hasznosítani? Most már csak azért drukkolunk, hogy a pályázat botrány nélkül hozzon eredményt.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
|