A szombathelyi vasútállomás egykor rendkívül forgalmas restijében egy világhírű drogéria telepedett meg. Bár tapasztalataim szerint nem nagy napi forgalmat bonyolít le, vele szemben, a tér túloldalán egy másik világcég nyitott hasonló profilú üzletet. Egyet ezzel elértek. Azt a kevés vevőt is megosztják, amelyik egy üzletet talán „eltartana”.
Mindig ledöbbent, amikor azonos profilú üzletek, hasonló vendégkörre pályázó vendéglátóhelyek telepednek egymásra. Főként az rontja az egymással konkurálók esélyeit, ha már az elsőként megnyíltnak sem megy a bolt. Nem véletlenül döbbentett meg, hogy a szombathelyi vasútállomás egykor forgalmas restijének a helyén (képünkön) nyílt drogériai világcég tekintélyes méretű üzletével szemben nyitott egy másik világcég hasonló profilú boltot (második képünkön). Nagy bátorság, ha azt vesszük figyelembe, hogy a Szombathelyre ingázók nagy része siet a vonatára, s a belvárosban is megteheti az ilyen jellegű bevásárlását. Arról már nem is beszélve, hogy a környéken több üzlet is működik hasonló árukészlettel. Ha két utcával arrébb települt volna az egyik, még lehetett volna ésszerűséget felfedezni, de így…Vajon, milyen alapon dönt majd a vásárló, hogy melyikbe tér be, ha az árak között sincs nagy különbség?
Ez csak egy példa a sok közül a furcsa konkurenciaharcról. Kocsmák egymás mellett és egymással szemben, turkálók, húsboltok, péküzletek - és még sorolhatnám - néhány méterre egymástól. Vajon, mit vár a korábbira „rátelepedett” üzlet működtetője? Talán azt, hogy a másiknak minden vevője ezután már csak hozzá fog járni? Ha pedig nem így történik – s ezt borítékolni lehet – a ma már egyre kisebb vevőkört is megosztják egymás között. Mi ebben az üzlet?
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
|