Idén a múlt tanévre vonatkozóan 48 fiatalt tüntettek ki Vas megyében a „Jó tanuló, jó sportoló” díjjal. A 2004/2005-ös tanév legjobbjai között megtalálható sakkozó éppúgy, mint tekéző vagy kötélugró, hiányzik viszont labdarúgó.
A szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskolán 35. alkalommal rendezték meg azt az ünnepséget, amelyen a 2004/2005-ös tanév „Jó tanuló, jó sportoló” elismeréseit adták át. A Vas megyei önkormányzat, a megyei sportigazgatóság (képünkön) és a diáksport szövetség által szervezett díjátadó ünnepségen részt vett Markó Péter, a megyei közgyűlés elnöke, és dr. Varga Zoltán, a sportigazgatóság vezetője is.
Idén a múlt tanév eredményei alapján héttel több, 48 diák, valamint edzőik, testnevelő tanáraik részesültek kitüntetésben. Vas megye „Jó tanuló, jó sportoló” fiataljai a következők: Atlétika: Vörös Adrienn, Szabó Dániel, Simonits Ádám, Németh Eszter, Németh Nóra, Iván Ivett és Császár Katalin. Atlétika-tájfutás: Tóth Réka. Duatlon, triatlon: Holler Gábor. Görkorcsolya: Nagy Dorina, Tóth Krisztián és Szabó Réka. Gyorskorcsolya: Udvarhelyi Ádám. Karate: Németh Marcell, Prikrill Ágnes, Gál Enikő, Kiss Rebeka és Németh Bence. Kick-box: Dancsecs Bojána. Kosárlabda: Váradi Kornél és Kiss Péter. Kötélugrás: Csordás Viktória, Lőrinczy Dóra, Lőrinczy Emese, Lőrinczy Laura, Gazsó Laura, Mersits Dóra, Rába Réka, Pászthory Dóra és Szendi Petra. Kung-fu: Pintér Bálint. Mountain bike: Koczka Dániel és Koczka Zsófia. Sakk: Doma Brigitta, Gál Cintia, Czömpöly Ottó, GergáczDániel, Gombos Bettina, Nagy Gábor, Makk Norbert Makk Róbert, Nagy Tamás, Ongai Erik és Szabó Bence. Teke: Szijj Vilmos. Tenisz: Kiss Ákos és Németh Zsuzsa.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
|