Megemlékezés az emléktáblánál
A szombathelyi belváros egyik többemeletes társasházán emléktábla, rajta a felirat, miszerint itt kínozták meg a kommunizmus áldozatait. A házhoz több száz fős tömeg vonult, hogy megemlékezzen a megkínzottakról, vallatásnak kitettekről, halálra ítéltekről.
Szombathelyen több tábla is emlékeztet 1956-ra, illetve a kommunizmus áldozataira. Köztük van a belvárosi Király utcában lévő társasházra rögzített is, amely alatt jelenleg több nemzeti színű szalaggal díszített koszorú látható. A napokban emlékeztek meg ugyanis a vasi megyeszékhelyen a kommunizmus áldozatairól. A több száz fős megemlékező az esti órákban a Mártírok teréről indult el égő mécsesekkel a Király utcai házhoz, hogy megemlékezzen, koszorúzzon. Egy, az alkalomhoz illő vers elszavalása után mondott beszédet Wittner Mária, akit 1956-banalálra ítéltek. Elmondta, hogy milyen beszédet intézett hat évvel ezelőtt a parlamenti képviselőkhöz. Ebben mindenki vádolt, aki annak idején a szocializmus eszméje jegyében emberek ezreit küldött a halálba. Beszéde végén – a jelenlévők egyetértő tetszésnyilvánítását kiváltva - az egykori gyilkosokat erkölcsi hullának minősítette. A megemlékezést követően társadalmi szervezetek képviselői helyeztek el koszorúkat a Király utca 14. számú házra szerelt márványtábla alatt, ahová mécsesek és kis nemzeti színű zászlók is jutottak.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
| |