Gazdag programkínálat lesz
Még meg sem nyitott, de már készen van az új, multifunkcionális szombathelyi sportcsarnok rövidtávú rendezvényterve. A csarnok rangos hazai és nemzetközi sporteseményeknek és egyéb programoknak is otthont ad.
Még tartanak az új, multifunkcionális szombathelyi sportcsarnokban az utómunkálatok, az üzemeltetők és szervezők azonban már gőzerővel dolgoznak a programok megszervezésén. Márpedig a tervek szerint nem lesz kihasználatlan a 3500 nézőt befogadó sportkomplexum. Az természetes, hogy itt játssza hazai találkozóit a Falco kosárlabda csapata, hiszen az eddigi sportcsarnok már régen túlzsúfolt volt, s több mérkőzésen is kicsinek bizonyult. Az új létesítmény természetesen nemcsak sporteseményeknek ad majd otthont.
A tervek szerint az új városi sportcsarnokban rendeznek május végén négy csapat részvételével egy női röplabda selejtező tornát, június 16-án pedig egy férfi röplabda selejtezőt, valamint szintén júniusban egy férfi kézilabda válogatott vb-kvalifikációs mérkőzést. Itt rendezik meg augusztus 25-27-ig a XII. Pannon Nemzetközi Férfi Kosárlabda Tornát, valamint július 4-9-ig a Szabad és Kötöttfogású Férfi és Női Junior Birkózó Európa Bajnokságot. Május 19-étől a sportlétesítmény ad helyet a három napig zajló hagyományos Savaria Röplabda Tornának is.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
| |