Tóth Gy. László, szombathelyi fórumán, a nemzeti identitás fontosságára hívta fel a figyelmet, arra, hogy magyarként akarunk, Magyarországon élni.
Szerinte, a bal-liberális értelmiség, csak a saját értékeit fogadja el, keresztény és magyarellenesség jellemző rájuk. Lerombolják a kultúrát, ezért hangsúlyozta, hogy a jobboldali értékeket, még inkább fel kell vállalni.
A magyar médiát is éles szavakkal bírálta. Tette fel a kérdést, milyen ország az, ahol Verebes István, és Baló György is „képernyőképes” lehet. Egy rádióműsorra utalt, ahol megkérdezték Fresh Anditól, hogy milyen beállítottságú, humán vagy reál. Erre ő értetlenül visszakérdezett, hogy micsoda?
Egy másik példát is említett, mégpedig egy 8. osztályosoknak készített felvételi tesztet. Ebben azt kérdezték, melyik adón látható xx. sorozat. Tóth Gy. László szerint, ez nem része sem a magyar kultúrának, sem a művészetnek.
Az ügynöktörvény megoldására egyelőre nem lát esélyt. Egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy a tartótisztek nevei nyilvánosak, de senkit nem érdekel.
Szerinte, hazánkban polgári baloldal létrejöttére nincsen esély, mert a posztkommunisták még itt élnek közöttünk, és a fiatalabb képviselőik is arrogánsak, pökhendiek.
Arra kérte a hallgatóságot, hogy a közvélemény kutatóknak ne higgyenek, okulásképpen 2002-öt említette. A választások kimenetelével kapcsolatosan elmondta, hogy nagy a valószínűsége, a kétpártrendszernek.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
|