A szürke hétköznapok megszínesítésének fontos eseménye zajlott le május 29-én délután Egyházasrádócon, amikor Sőre Zoltán polgármester 2005 közbiztonsági eredményeinek köszönhetően átvehette a „Vas Megye Biztonságos Települése” címet tartalmazó oklevelet Markó Pétertől, a Vas Megyei Közgyűlés elnökétől.
A díjátadó ünnepséget a helyi koordinációs épületben rendezték meg, s részt vett rajta többek között dr. Orbán Péter dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány, dr. Csatár Miklós körjegyző, Baranyai Gyula rendőrségi körzeti megbízott és Vámosi Péter, a polgárőr egyesület elnöke. Sőre Zoltán polgármester (első képünkön) egyebek mellett arról beszélt, hogy a körzeti megbízotti iroda mellett több olyan szervezet is működik a községben, amely a közrend, a közbiztonság biztosításába besegít. A képviselő-testület szívügyének tekinti a település lakosságának a nyugalmát, biztonságának a megőrzését. 2005-ben volt olyan időszak, hogy nyolc hónapon keresztül nem volt rendőrségi szempontból esemény a faluban. A pályázat nem véletlenül hozta meg az eredményt.
Markó Péter (második képünkön) a megyei közgyűlés elnöke azt ecsetelte, hogy a megye közbiztonsági programja lehetőséget adott a kisebb települések számára is a cím elnyerésére. A díj odaítélésére a rendőrség tesz javaslatot, amelyet a megyei önkormányzat szakmai bizottsága tárgyal meg és a megyei közgyűlés hagy jóvá. 2005 évre vonatkozóan Egyházasrádóc lett a nyertes, ami 200 000 forint jutalommal is jár. A feltételek között szerepelt a közterületek, közintézmények figyelése, biztonságának a garantálása, de a polgárőrség támogatása is. Gratulált a díjhoz, és szorgalmazta, hogy évről évre újítsa azt meg a település. Ezt követően átadta az oklevelet és a pénzjutalmat a polgármesternek.
Dr. Orbán Péter megyei rendőrfőkapitány (harmadik képünkön) is gratulált az elismeréshez, s felhívta a figyelmet arra, hogy a pénzjutalom a közbiztonság javítására fordítandó. Mint mondta, az előző évben szinte célfotó döntött a cím odaítéléséről, második lett Egyházasrádóc, ami már akkor is elismerésre méltó volt. Valóban nagy dolog, hogy hónapokon át nem volt esemény a községben, amely nem tartozik a megye kis lélekszámú falvai közé. Minden bizonnyal az önkormányzat jól együttműködik a körzeti megbízottal, a polgárőr egyesülettel, ami meghozta az eredményét. Azt kívánta, hogy ilyen nyugalomban éljen tovább a település lakossága.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
|