Nemcsak hagyománya, de jó híre is van az egyházasrádóci
falunapnak. Az elmúlt hétvégén a kissé szeszélyes időjárás ellenére ismét több
százan látogattak ki a kultúrház és a focipálya környékére, s a jó programnak,
a finom falatoknak köszönhetően jól is érezhették magukat.
Szeszélyes nyári időjárás és változatos, gazdag program
jellemezte a hagyományos egyházasrádóci falunapot, amelyet az elmúlt hétvégén
rendeztek meg a kultúrház és a focipálya közötti ligetes területen. A
Szombathely és Körmend között fekvő településen délelőtt ökumenikus
gondolatokkal töltekezhettek fel a helybeliek, a délutáni megnyitó előtt –
melyen megjelent dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő is- azonban sötét
fellegek gyülekeztek, nem véletlenül aggódott Sőre Zoltán polgármester a
részvételi aktivitás miatt. Aggodalma azonban alaptalannak bizonyult, mert a
néhány percig tartó zápor és a változó felhőzet ellenére egyre többen jelentek
meg a helyszínen, öt órára már minden ülőhely foglalt volt, s nagy volt a
forgalom a környéken.
Az önkormányzat, elsősorban Moór Attiláné főszervező,
ezúttal is kitett magáért, s a polgármester megnyitó szavai után – Nagy Sándor
alpolgármester műsorvezetésével - színes programmal szórakoztatták az
egybegyűlteket. Volt karate, tűzoltó és táncos bemutató, Varga László
nosztalgiaműsora, s ismét nagy sikerrel lépett fel a szombathelyi Senior
Együttes. Voltak árusok, lehetett lovagolni, autózni, légvárazni, a gyerekek
fagyit és jégkrémet kaptak. Természetesen nem hiányozhatott a vadásztársaságnak
köszönhető finom vadétel sem, bőségesen jutott mindenkinek a hatalmas üstökben
főtt krumpligulyásból, babgulyásból és vadpörköltből. A Művelődési Házban pedig
Markovics Ágota csodálatos festményeiben gyönyörködhettek a művészet kedvelői.
Mint általában a falunapokon, ezúttal is az esti bál volt a záró rendezvény.
Aki részt vett Egyházasrádócon az idei falunapon, újabb élménnyel lehetett
gazdagabb.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
|