Emléktáblát kaptak a vasi olimpikonok
Felbolydult méhkasra emlékeztetett a Vas Megyei
Sportigazgatóság szombathelyi székháza hétfőn délelőtt. Közismert és elismert
sportolók, edzők, sportvezetők, politikai, közéleti személyiségek töltötték meg
a nagytermet és az épület előtti járdaszakaszt. Ekkor leplezték le a Vasi
olimpikonok emléktábláját.
A pekingi nyári olimpia egy év múlva esedékes megnyitásának
apropójából rendezett avató ünnepség az olimpiai himnusszal és az „Óda a
sporthoz” című költeménnyel kezdődött, majd Kovács Ferenc, a megyei közgyűlés
elnöke szólt az egybegyűltekhez, hangsúlyozva a sportolók áldozatos
teljesítményét és az esemény jelentőségét. A márványtáblát – melyet Csinger
Péter szombathelyi kőfaragó mester térítésmentesen készített el – Kovács
Ferenc, Jakabházyné Mező Mária, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára és dr.
Varga Zoltán a sportigazgatóság vezetője leplezte le.
A Vas megyei közgyűlés és a Vas Megyei Sportigazgatóság
kezdeményezésére 1936-tól kezdve 28 sportoló és edző nevét „vésték kőbe”, s az
emléktábla mellett koszorút helyeztek el a három már elhunyt olimpikon emlékére
és tiszteletére. A ceremónián az országnak, a megyének dicsőséget szerzett
sportolók és trénereik nagy része megjelent, így például megtisztelte az
eseményt Novák Dezső és Szarka Zoltán labdarúgó, Tóth Géza súlyemelő, Gécsek
Tibor kalapácsvető és Németh Pál, a dobóatléták mesteredzője is. Az olimpiai
résztvevők emléklapot is átvehettek. A táblán természetesen helyet hagytak a
következő olimpia vasi résztvevőinek is.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
| |