Két jelentős építőipari szakkiállítás és vásár is várja a
magyar kiállítókat és érdeklődőket a szomszédos országokban. Az egyik
Burgenlandban, a másik Szlovéniában lesz.
A Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szombathelyi
székházában tartottak sajtótájékoztatót két jelentős közép-európai
szakvásárról. Az egyik Ausztria burgenlandi tartományában, a másik Szlovéniában
várja a magyar kiállítókat és vásárlátogatókat. Kiss Sándor (képünkön), a vasi kamara főtitkára bevezetőjében egyebek
mellett elmondta, hogy sajnos Szombathely nem vásárváros, már vásár sincs.
Ezért a megyei cégek, vállalkozások számára a szomszédos országok nyújtanak
bemutatkozási lehetőséget. Az oberwarti és a gornja radgonai vásárokon
Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyei vállalkozások is részt vesznek. A
nagyhírű őszi radgonai mezőgazdasági seregszemlén Magyarország partner
országként vesz majd részt.
A vásárszervezők részéről elhangzott, hogy az oberwarti
(felsőőri) építőipari szakvásárt, a 18. Baumesse-t február 28-tól március 2-ig
rendezik meg 15 ezer négyzetméternyi kiállítási területen 270 kiállító
részvételével. A szakkiállítás a teljes építőipari vertikumot lefedi, de három
fő területe az energiatakarékosság, a biztonságtechnika és a kertépítés lesz. Egyre
több a magyar résztvevő, idén hat kiállító jelezte részvételi szándékát. A
magyar látogatókat a vásár ideje alatt magyarul beszélő személyzet segíti az
eligazodásban.
Kiss Sándor az oberwarti vásár szakmai programjairól
beszélt, megemlítve a burgenlandi kamara segítségét. Mint megtudtuk, lesz
szakelőadás az építőipar burgenlandi helyzetéről, ahol beszélnek a
munkavállalásról is. Február 29-én az építőipari szakképzés Burgenlandban és
Magyarországon lesz a fő téma.
A MEGRA nevet viselő gornja radgonai építőipari és
építőanyag-ipari vásárt április 1-től április 5-ig rendezik meg Szlovéniában. A
20 ezer négyezetméretnyi területen 19 ország több mint 452 kiállítója vesz
részt. Az alaptól a tetőig, az anyagoktól a technológiákig mindent felölel a
szakmai seregszemle. A középpontban a régi épületek szanálása és felújítása, az
energiatakarékos technológiák alkalmazása áll majd. Fontos szerepe lesz a kézműves kamarának, mert a burkoló szakma
mutatkozik be a vásáron. Az építőipari seregszemlén több szakmai program is
várja az érdeklődőket.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
|