Nem lehet nem észrevenni azt a csodálatos épületet, amely
Aroma Ház néven Tömörd határában kissé a domboldalba ékelődve hívja fel magára
a figyelmet. A szolgáltató ház jelleggel működő épületegységben bolt és
vendéglátóhely is található.
Aki a Szombathely-Csepreg-Bük közötti útszakaszon halad
bizonyára felnéz arra a kissé a domboldalba ékelődött épületre, amelynek külső
desingje és környéke kifejezetten vonzó. A falusias, tornácos jellegű bejárat
felett Aroma Ház felirat olvasható, a tetőtér-beépítéses épületrész pedig egy
korszerű panzióra emlékeztet. Kollarits Gáborék tavaly nyáron nyitottak, s mint
megtudtuk tőle, egy teljesen új beruházást valósítottak meg, nagyrészt saját
elképzelések alapján.
A faluban gondok voltak a bolti ellátással, ezért az épületben
egy vegyesboltot is kialakítottak. Céljuk volt továbbá, hogy az átmenő
forgalmat bevonzzák a faluba, mondjuk egy kávéfogyasztás erejéig. A külsőleg és
belsőleg is rendkívüli épület tehát többfunkciós lett. A napi alapvető
élelmiszereket és egyéb fogyasztási cikkeket forgalmazó bolt mellett a
földszinten van egy kis söntés, az emeleti részen pedig egy kávézó és egy
klubszerű helyiség a fiatalok számára. A kis pinceborozó pedig úgy lett
kialakítva, ahogy az a „nagykönyvben meg van írva”. Csodálatos lett a kinti
teraszrész is, ahol a félig fedett kör alakú, többszemélyes helyek mellett
kőből is létesítettek asztalt és ülőkéket. Igazi profizmusra vall, hogy a kisgyermekek számára apró játszóteret is kialakítottak.
Az épületben sok a melegséget,
barátságos környezetet árasztó faanyag, s nem mindennapi, hogy az asztalok
lapjai imitált varrógéplábakon.fekszenek. Az sem mindennapi, hogy a fiatalok
helyiségében pókerasztalt is elhelyeztek a darst, a csocsó és a zenegép
mellett. Jó helyen, kultúráltan szórakozhat tehát a település fiatalsága. A
városi árszínvonalhoz szokottaknak az árak kifejezetten kedvezőek. Pedig széles
körű a választék a csapolt sörtől, a boron és rövid italokon át az üdítőkig és
a finom kávéig. Aki pedig, megéhezik, az harapnivalót is kaphat.
Azt is megtudtuk, hogy nemcsak a helyiekre és az autósokra
számítanak, de a falunál elvezető kék túra útvonalon haladó turistákra is.
Vállalják rendezvények megtartását, fogadnak baráti, munkahelyi csoportokat is.
Igény esetén meleg ételt is felszolgálnak. A több mint százfős befogadóképesség
lehetővé teszi, hogy zártkörű rendezvény mellett alkalmi vendégeket is
fogadhassanak. S az sem mellékes, hogy adott a saját parkoló és a hét minden
napján nyitva tartanak.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
|