Utolsó kiállításához érkezett a Berzsenyi Dániel Könyvtár
által "Üdvözlet
Szombathelyről" címmel indított tematikus kiállítás-sorozat, mely
Kőszegfalviné Pajor Klára, a Képes Levelezőlap Gyűjtők Egyesülete elnökének
tulajdonát képező, valamint a könyvtár gyűjteményében található régi
képeslapokat mutatja be.
A „Híres emberek és események” címet viselő kiállítás
2008. június 30-ig tekinthető meg a könyvtár (képünkön) II. emeleti
olvasótermében.
A rendelkezésre álló anyagot - mennyiségi okokból, de a teljesség igénye
nélkül - fotókkal és képeslapokról, korabeli fotókról készített
fénymásolatokkal is kiegészítették.
Mit láthatunk a kiállításon?
Egyik csoportot képezik azok a neves személyiségek, akik ellátogattak a vasi
megyeszékhelyre.
Ferdinánd bolgár fejedelem látogatása ezredénél 1908. szept.
25-én. A 11. huszárezredet Mária Terézia királyné állította fel 1762-ben, mint
székely határőr ezredet, amelyet 1850-ben I. Ferenc József császár és király
sorhuszár ezreddé alakított át. Az ezred 1889-ben került Szombathelyre, és
1912-ig állomásozott itt. A szombathelyi 11-es huszárezred 1907
augusztusában I. Ferdinánd bolgár fejedelem személyében új tulajdonost
kapott, aki ifjúkorában pár esztendeig az ezrednél szolgált. Kinevezése után
1908 szeptemberében meglátogatta ezredét, s két napot (24-25-én)
Szombathelyen töltött.
Lajos bajor királyi herceg és Mária Terézia királyi hercegné mellképe.
A képeslapot a Szombathelyen, 1905-ben megrendezett "Májusi vásár"
alkalmából adták ki, melynek a herceg és felesége voltak a fővédnökei. (III.
Lajos sokat tartózkodott Sárváron, ott is halt meg 1921-ben)
Horthy Miklós kormányzó Szombathelyen.
Horthy először 1919 őszén volt vendége Szombathelynek, majd 1922-ben.
1929-es látogatása alkalmával a szombathelyi kórház avatási ünnepségén vett
részt.
IV. Károly király Szombathelyen, 1921-ben.
Az egyik képen a király a Püspökvár folyosóján, míg a másik képen az
elutazásakor látható a szombathelyi vasútállomáson (a képen polgári ruhában
gróf Sigray Antal is látható) IV. Károly király (I. Károly néven Ausztria
császára is) 1916 novemberében került a királyi székbe, I. Ferenc József
császár és király halála után.
1919-ben lemondott. A trianoni békeszerződés után a legitimisták több
esetben is megkísérelték IV. Károlyt Magyarországra hozni, hogy
visszaállítsák a királyságot. Ez végül 1921 tavaszán sikerült is, és a
király hamis útlevelet használva Szombathelyre jött, mégpedig a Püspökvárba.
Húsvét napján innen ment tovább Budapestre, hogy Horthy Miklós kormányzótól
átvegye az államfői hatalmat, amely mint tudjuk nem járt sikerrel. Ekkor
visszatért Szombathelyre, és közel két hétig tartózkodott itt. Április 5-én
utazott el a szombathelyi vasútállomásról. IV. Károly 1922 tavaszán
tüdőgyulladásban halt meg Madeira-szigetén, száműzetésben. (érdekesség:
állítólag - amikor Szombathelyen tartózkodott -, Pető Ernő adott orvosi
bizonyítványt arról, hogy IV. Károlynak tüdőgyulladása van, nem utazóképes.
Így akartak időt nyerni ahhoz, hogy a király ügyében kedvező antant-döntés
születhessen.)
Vitéz Gömbös Gyula miniszterelnök tiszteletére rendezett pártebéd
Szombathelyen 1932. december 18-án. (korabeli fotó)
(Murga, 1886. dec. 26. - München, 1936. okt. 6.) - Hivatásos katonatiszt
volt. 1932. október 1-től a nagybirtokosok és a jobboldali katonai körök
támogatásával miniszterelnök.
Jaross Andor nyilas miniszter 1939 őszén Szombathelyre látogatott.
(1896-1946) Felvidéki magyar politikus, 1944 márciusától augusztusig a
Sztójay-kormány belügyminisztere. A magyar zsidóság jogfosztásának, a vidéki
zsidók gettósításának és deportálásának egyik fő felelőse. A háború után
halálra ítélték és kivégezték.
A második főbb csoportot alkotják az egyházi vonatkozású képeslapok,
fényképek, másolatok:
A Szent Márton Ereklye Ünnepe Szombathelyen 1913. június 15-én.
Ekkor érkezett meg Toursból a szent koponya ereklyéje, amelyet a
székesegyházban helyeztek el. Az ereklyecsontot Mikes János püspök kérte
Toursból. A toursi érsek 1913-ban ajándékozta meg az egyházmegyét a szent
koponyacsontjának egy darabjával, melyet 1913. június 15-én ünnepélyes
keretek között hozták Szombathelyre. (Szent Márton Savaria/Szombathely
szülötte, később Tours püspöke)
A Szent Jobb Szombathelyen, 1988 (színes fényképek).
Szent István halálának 950. évfordulója alkalmából minden püspöki
székesegyházba és Pannonhalmára is elvitték a nemzeti ereklyét, hogy az
ország központjától távolabb élők is láthassák. Így jutott el a Szent Jobb
Szombathelyre is, ahol a székesegyházban július 2-3-án Vas és Zala megye
népe is kifejezhette tiszteletét iránta. Ez volt a harmadik eset, amikor a
Szent Jobb vasi földön tartózkodott. (Első alkalommal a 900. évfordulón
aranyvonat hozta Szombathelyre. A második alkalommal pedig a II. világháború
idején Vas megyén keresztül menekítették nyugatra. Budapestről Kőszegre
hozták, és egy ideig Velemben is őrizték.)
Az 1988-as eseménykor, amikor a Szent Jobb a városba érkezett, az összes
templom harangja megszólalt. A fogadási ünnepségen az egyházi vezetőkön,
személyeken kívül a város vezetői is részt vettek.. A két nap alatt nagyon
sokan zarándokoltak el Szombathelyre.
Pápalátogatás Szombathelyen
II. János Pál pápa (a lengyel származású Karol Wojtyla) 1991. augusztus 19-én
látogatott el Szombathelyre. Ez alkalomból ezerszám érkeztek a zarándokok a
repülőtérre, ahol impozáns oltárt építettek. A szentatya helikopteren
érkezett. A köszöntéseket és a pápa beszédét szertartás követte, majd II.
János Pál a püspöki palotába indult. Itt az erkélyen még szólt a Berzsenyi
téren összesereglett emberekhez és áldást osztott. Ezután megtekintette a
Székesegyházat, és a "pápamobillal" a Haladás sportpályára indult,
ahonnan
helikopterrel távozott.
2 db rajzos levelezőlap Szent Quirinus vértanú püspökről, a szombathelyi
Szalézi templom védőszentjéről.
303. június 4-én az ókori Savariában mártírhalált halt püspök. Nyakába
kézimalom kövét akasztották, végighurcolták a városon, majd egy hídról a
Perintbe dobták. A kivégzés helyét a régészek az Óperint utcai híd közelében
határozták meg. Az évszázadok során szinte teljesen megfeledkeztek róla. A
vértanú
felfedezése Szombathely első püspökének, Szily Jánosnak volt köszönhető, aki
tudatosan újraélesztette kultuszát. 1779-ben Mária Terézia közbenjárásával a
szent ereklyéit Szombathelyre szállíttatta, ezeket egészen 1930-ig a püspöki
palota kápolnájában őrizték. Kultusza akkor újult meg ismét, amikor a
szaléziak az 1930-as években Szombathelyen telepedtek le, és templomuk
védőszentjéül Szent Kvirint választották.
Mindszenty József bíboros (1892-1975)
(Színes képeslap), eredeti nevén Pehm József (Csehimindszent - Bécs)
Esztergom érseke, Magyarország hercegprímása, bíboros
Szily János püspök (1735-1799)
(J. Winterhalder festményéről készült kép)
(Felsőszopor - Szombathely), 1777-től haláláig szombathelyi püspök. Mint
Szombathely első püspöke ő építette a székesegyházat, a püspöki palotát, a
papnevelő intézetet. Nyomdát alapított, nagy értékű könyvtárt gyűjtött,
neves művészeket foglalkoztatott (Maulbertsch, Hefele stb.).
Szent Márton-emlékek Szombathelyen
(1991-ben készült mozaikos képeslap a Szent Márton-templomról)
Az első mozaikképen Szent Márton hermája látható, melyet Tóth István
szombathelyi művész készített a Toursból kapott ereklyék számára. A
mellszobor a Székesegyházban található. Mellette lévő képen az északi
mellékkápolna, a Szent Márton-kápolna oltára látható. A kápolna jelenlegi
oltára a XVIII. századból való. A szoborfülkében Márton püspök álló szobra
látható, kezében pásztorbottal, lábánál a libával. A szobor alatt faragott
ereklyetartó-szekrény van. Az alsó sorban a szent tiszteletére emelt templom
külső képe, mellette a templom előtti szobor látható. Egy 1360-ban kelt
oklevél említi a templom előtt lévő kő kutat. A hagyomány szerint ennek a
kútnak a vízével keresztelte meg édesanyját Szent Márton. A templom előtti
kútra 1938-ban állították fel Rumi Rajki István alkotását: Szent Márton
megkereszteli édesanyját.
Mindszenty-emlékhelyek a Szombathelyi Egyházmegyében (mozaikos képeslap)
Mindszenty József mellképe, az emlékszobájának részlete, és három templom
képe.
A harmadik csoportba a helyi társadalom és közélet szereplőivel kapcsolatos
képeslapok, korabeli fotók kerültek:
Az Összmunkásdalárda alapító tagjai
Szombathely, 1920
Munkás dalosok 1925.
Fő tér - eskütétel (katonai eskütétel, de több adat nincs róla) - régi
képeslap
Vakokat Gyámolító Dunántúli Egyesület "Kormányzói és Királydíj"-as
Homeros-énekkara Szombathely
A Homérosz Énekkar vendégszereplése Szombathelyen 1935-ben
Egy másik képeslapon szintén a Vakokat Gyámolító Dunántúli Egyesület
kiadásában megjelent képeslapon két kép látható, melyeken vakokat
örökítettek meg munka közben, valamint szabadidő eltöltése, zeneóra közben
(1940)
Mindkét képeslapon olvashatjuk a következő feliratokat:
"A vakok becsületes munkával keresik a kenyerüket!"
"A vakok tökéletes művészettel szolgálják a magyar kultúrát!"
a lapok hátoldalán pedig a következő szöveg olvasható:
"Szeressük a vakokat művészetükért és munkájukért!!!"
A szombathelyi községi közigazgatási tanfolyamon 1906-ban végzett jegyzőknek
Kassára, Rákóczi sírjához zarándokló csapata a székesegyház előtt.
A képen Kiskos István, Szombathely későbbi polgármestere is látható
Vármegyei hajdúk a téli gazdasági iskola előtt
Szombathely, Alispáni csoport (1925) (korabeli fotó)
Szombathely városvezetése 1935-ben (2 db korabeli fotó - csoportkép)
A szombathelyi múzeum megnyitása 1908-ban (korabeli fotó)
A képen látható többek közt Kárpáti Kelemen is.
Kárpáti Kelemen premontrei tanár, néprajzkutató, történész, monográfus,
(Rábaszentmárton, 1859. augusztus 4. - Szombathely, 1923. február 23.) - a
szombathelyi premontrei gimnázium igazgatója, majd az 1908-ban felépült
múzeum első igazgatója. 3600 néprajzi tárgyat gyűjtött össze, amely alapja
lett a múzeum néprajzi gyűjteményének.
A Szent Márton úti híd építésekor készült korabeli fotó (1920-as évek eleje)
A képen (a hídon) látható többek közt Éhen Gyula polgármester is
Éhen Gyulát 1895. november 14-én választották meg Szombathely
polgármesterévé. Városszervezőként többek közt rendezte az úthálózatot,
köztereket jelölt ki, megépítette a város általános vízvezeték- és
csatornarendszerét, szilárd burkolattal látták el az utcákat, elkészítette
Szombathely első 1:1000 léptékű térképét és városrendezési tervét.
Polgármestersége idején több híd is épült.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
|