A gazdasági válság, a megszorító intézkedések
legérzékenyebben az amúgy is kiszolgáltatott helyzetben lévő egyéni
vállalkozókat és kisvállalkozásokat sújtja.A szombathelyi székhelyű Thermo Komplex Team Építőipari Szerelő és
Szolgáltató Kft-nél ugyan már a múlt év végén felkészültek a negatív hatásokra,
kivédeni mégsem tudják őket.
A Torkos László vezette kft. is érzi már a gazdasági válság
negatív hatását. Egyre kevesebb a megrendelés, s az a kevés is megoszlik a
konkurens cégek között. Az alapanyagárak ára nem csökken, legfeljebb az alkalmi
akciókra számíthatnak. Az adó- és tb. terhek sem alakulnak kedvezően, s
létszámot is csak a munka rovására lehetne csökkenteni. Így marad a
költséghatékony működés, a közüzemi és egyéb kiadások azonban ennek is határt
szabnak.A kft-nél a telephely
változtatás is része volt a költségcsökkentésnek, a korábbi Söptei úti
telephelyről a Lovas utca 7. alatti kis családi házba költöztek.
A megbízható, minőségi munkát végző kisvállalkozás a piaci
igények kielégítésére a gázművekkel együttműködve foglalkozik lakáson belüli
gáz-főcsapok és lépcsőházi gáz-főelzáró csapok szerelésével, a régi típusúak
korszerűbbre cserélésével. Ezen kívül a cég víz-, gáz és
központifűtés-szerelést, valamint gázkészülék-karbantartást is vállal. Elsősorban
Szombathelyen és Vas megye területén kapnak megrendelést, de igény esetén
természetesenmásutt is vállalnak
munkát. A legtöbb megrendelést a vízszerelés adja, a lakásépítésnél,
felújításnál leginkább fürdőszobai munkákat kell végezniük. A megrendelői igény
időszakonként változó, a tél eleje a legerősebb, az év eleje a leggyengébb. A
megbízások zömét magánmegrendelőktől kapják, de hivataloknak, cégeknek,
intézményeknek is dolgoznak. Torkos László egyébként szívesen ad szakmai
tanácsot, felvilágosítást is az érdeklődőknek, a potenciális megrendelőknek a
30/9561401-es telefonszámon.