A gazdasági válság ellenére jól gazdálkodik a még
hagyományos szövetkezeti formában működő Vasvár és Vidéke Áfész, az első
félévet például némileg a tervezett felett teljesítette. A fejlesztésekről nem
mondanak le, az előremenekülést választották.
A Vasvár és Vidéke Áfész Vas megyében azon két fogyasztási
szövetkezet közé tartozik, amely még hagyományos formában, de eredményesen
működik. A szövetkezet megszüntette korábbi, gazdaságtalanná vált felvásárlási
üzletágát, így már csak a kereskedelmi üzletágra kell koncentrálnia. Nem
véletlen, hogy 1996-ban bekapcsolódtak az országos Coop-rendszerbe, s a 31
hegyháti élelmiszer-élelmiszerjellegű üzletüket ebben a hálózatban működtetik.
Ez a döntés a kemény piaci versenyben az előremenekülést szolgálta, hiszen a Coop
háttér nagyobb biztonságot jelent, érdemes rá a jövőt alapozni. Korábban
működtettek nem élelmiszer jellegű boltokat is, ezek egy részét
élelmiszerbolttá alakították, a többit bérbe adták, ahogyan a hajdan
működtetett vendéglátóegységeket is.
Az idei első félév is azt bizonyítja, hogy eredményesen
működik a szövetkezet. Mint Sipos Tompa János elnöktől megtudtuk, a gazdasági
válság tüneteit ugyan már 2008 második félévének végén is érzékelték, ennek
ellenére hozták a tervet, mintegy 1,5 milliárd forint árbevétellel zárták az
évet. Az idei első félévet bázisszintű teljesítésre tervezték és azt egy kis
többlettel meg is valósították. Igaz, most jön a neheze, hiszen a megszorító
intézkedések hatása majd július elsejétől érződik, különösen az áfa és a jövedéki
adó növelése hathat negatívan a kereskedelmi forgalomra. Minden bizonnyal
csökkeni fog a fizetőképes kereslet is. Ennek ellenére bíznak a jövőben, és
amennyire lehet költségtakarékos gazdálkodást folytatnak. Azzal is
dicsekedhetnek, hogy nem kellett munkaerőt leépíteniük. A nehézségek ellenére
szeretnék a tervezett nyereséget hozni az év végén.Igaz, manapság fél évre sem lehet biztosat kijelenteni.
A csaknem húsz éve funkciójában lévő elnöktől azt is
megtudtuk, hogy a két éves fejlesztési terv végrehajtásához ragaszkodnak, ezzel
is az előremenekülést választva. Ennek 60 százalékát már sikerült
megvalósítaniuk. Az informatikai beruházásokat az idei első félévbenis folytatták. A bolti forgalomnak már több
mint fele informatikai-rendszeren keresztül bonyolódik le, ami sok előnnyel jár
a szövetkezet számára. Emellett pályáztak 2009 első félévében egy technológiai
fejlesztésre is. Ez egy 18 milliós projekt, amelynek keretében a kisebb boltok
hűtőrendszer-cseréjét valósították meg, ami elsősorban a Mini Coopok-ra
vonatkozik. Két boltjuknál – az olaszfai és az oszkói – tágas, jó minőségű
parkolót alakítottak ki önerőből, ami a vásárlásoknál a vevők még nagyobb
kényelmét szolgálja. Az egyre jobban erősödő konkurenciaharcban fel kell venni
a kesztyűt, s ezt a célt szolgálja az is, hogy a nagyobb boltjaikban – amelyek
vasárnap is nyitva tartanak – már kapható friss hús, baromfi is. A jövő ugyan
bizonytalan, de okos gazdálkodással lehet alakítani, befolyásolni.
(Képeink a belül korszerűsített, kívül parkolóval ellátott
oszkói boltról és a legnagyobb, legkorszerűbb vasvári Coop-os
élelmiszer-áruházról készültek.)