Kölyök Kuckó – olvasható egy aranyos, gyermekcentrikus
felirat a sárvári Fekete-híd utca egyik kétszintes családi házának homlokzatán.
2-10 éves gyerekek családi napközije működik itt, az állami, önkormányzati
gyermekintézmények számára is megirigyelhető színvonalon.
Magyarországon sok szülő számára nem kis gond óvodás,
bölcsődés gyermekének az elhelyezése, különösen az utóbbinál van komoly
férőhelyhiány. Ezért mintegy hiánypótlóként jött az ötlet Molnár Józsefné
bölcsődei gondozónőtől, hogy egy családi napközit kellene működtetni. Jó
partnert talált ehhez Gerencsérné Nagy Judit óvónő személyében, s már csak egy
alapítványt kellett létrehozni a nonprofit szolgáltatáshoz.
Nagy Judittól megtudtuk, hogy két éve indították el a
családi napközit, eleinte mindössze két gyermekkel. Igaz, ebből az egyik
bölcsődés, a másik óvodás korú volt, ami a beinduláshoz ideális megoszlást
jelentett. Aztán elég gyorsan sikerült beállni a 7 fős létszámra, ugyanis
maximum ennyi gyermekkel foglalkozhatnak folyamatosan. Ezek között vannak
bölcsődések és óvodások is. Kelemen Zsoltné dajkával ketten végzik a napi
munkát, a gyerekekkel való foglalkozást, de besegít, helyettesít az immáron
nyugdíjas Molnár Józsefné is. A szolgáltatás beindításához egy speciális
tanfolyamot kellett elvégezniük.
A kis létszám lehetővé teszi, hogy jobban odafigyeljenek a
gyerekekre, több idő jusson egy-egy kicsire. A vállalkozó – akitől a házat
bérlik – igyekezett az új funkciónak megfelelőn átalakítani a belsőt. Az alsó
szinten található a konyha, itt étkeznek – reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna – a
gyerekek, itt alusznak, itt vannak a szociális helyiségek, de lehet itt
játszani is. A felső szinten két jól felszerelt foglalkoztató található. Az
udvaron van homokozó, csúzda, és sok egyéb játéklehetőség is. A családi napközi
sok egyéb előnye mellett rugalmasan tudja követni a szolgáltatásra igényt tartó
családok változó igényeit. Mi több, nyáron, iskolai szünetekben korlátozott
számban kisiskolások felügyeletét, foglalkoztatását is megoldják, amihez persze
megfelelő munkaerőt alkalmaznak. Nemcsak Sárvárról, de a városkörnyékről is
fogadnak gyermekeket. Próbálkoztak a hétvégével is, de erre nem volt igény, úgy
tűnik ilyenkor a szülők igyekeznek kihasználni, hogy a gyermekükkel lehetnek.
Ott jártunkkor meggyőződhettünk róla, hogy a családi
óvodában valóban családiasa légkör, színvonalas munka folyik, a gyerekek
felszabadultak, jól érzik magukat.A
normatíva ugyan kevesebb, mint egy állami vagy önkormányzati gyermekintézményben,
de talán a jövőben ez is pozitívan változik. A Kölyök Kuckóban mindenesetre
arra törekednek, hogy bővítsék a létszámot, minél többen élhessenek a gyermekek
nevelésének, fejlesztésének nálunk még gyermekcipőben járó formájával. A
családi napközi működését „A gyermek szeme a jövő tükre” alapítvány kuratóriuma
felügyeli, amelynek elnöke Gálné Györgyi.