A szombathelyi Thermo Komplex Team Építőipari Szerelő és
Szolgáltató Kft. azon kisebb vállalkozások közé tartozik, amelyik a nehéz
gazdasági helyzet, az erős konkurenciaharc ellenére is talpon tudott maradni,
bár tény, hogy ők is megérzik a válság hatását.
Gyakran előfordul, hogy egy-egy szakmunka elvégeztetéséhez
nem tudjuk kihez forduljunk, ilyenkor jól jön, ha már hallottunk, olvastunk
megfelelő szakemberről, vállalkozásról. Torkos László (képünkön) ügyvezetőtől megtudtuk,
hogy komoly és jó referenciákkal rendelkeznek a cég víz-, gáz és
központifűtés-szerelést terén, de gázkészülék-karbantartást is vállalnak, ami
hozzájárulhat jelentősebb költségmegtakarításhoz. A piaci igények kielégítésére
a gázművekkel együttműködve foglalkoznak lakáson belüli gáz-főcsapok és lépcsőházi
gáz-főelzáró csapok szerelésével, a régi típusúak korszerűbbre cserélésével is.
Ilyenkor, tavasz elején kezdődnek az új szerelések, kisebb átalakítások. Ha
valaki új házat épít, annak komplett belső szerelését – víz, gáz, szennyvíz,
villany, központi fűtés - is el tudják vállalni. Lakásépítésnél, felújításnál
leginkább fürdőszobai munkákat kell végezniük, ugyanis a fürdőfelújítás és
–korszerűsítés is profiljukhoz tartozik. Elsősorban Szombathelyen és környékén
kapnak megrendelést, de igény esetén természetesen másutt is vállalnak munkát.
Ami igen kedvező lehet a megrendelők számára, hogy a megbízhatóságával és jó
munkájával talpon maradt cég ez év első negyedéve végéig még a tavalyi áron
teljesíti a megrendeléseket. Torkos László egyébként a 30/9561401-es
mobilszámon érhető el.