A magyar és az Európa bajnoki cím után a fekvenyomás
Masters kategóriájában világbajnoki címmel is büszkélkedhet a nemesrempehollósi
Kelemen Ferenc, aki új világcsúcsot is beállított a nagyszombati (trnavai)
megmérettetésen.
A néhány száz lakosú vasi településen lévő otthonában a
többi megszerzett oklevél, érem és trófea társaságában kiemelt helyet kapott a
világbajnoki oklevél és a meglehetősen méretes aranyérem. Ott jártunkkor a
család éppen a versenyről készített videofelvételt nézegette.
- Nem örülhetnék, és nem lehetnék büszke a világbajnoki
címre, ha munkahelyem a BPW Hungária Kft. nem támogatta volna jelentősebb
összeggel a Nagyszombaton (Trnava) megrendezett világbajnokságon való
részvételemet. Saját erőből nem juthattam volna ki. Elutazásom előtt a munkatársaim
megelőlegezték a bizalmat azzal a megjegyzéssel, hogy már világbajnok is lesz
közöttük. Erre én úgy reagáltam, hogy nyugtával dicsérjék a napot, az a biztos,
ami már megtörtént. Nos, szerencsére igazuk lett – kezdte a beszélgetést az
újsütetű világelső.
Aztán elmesélte, hogy csaknem húsz országból, még az USA-ból
is érkeztek versenyzők a nemzetközi szövetség, a WUAP és a szlovákiai szövetség
által szeptember 21-25-ig megrendezett világbajnokságra. A Masters kategóriában
különböző súlycsoportokban hetvenen mérettettek meg. Súlycsoportjában egy
osztrák és egy német versenyzővel kellett megküzdenie a világbajnoki címért.
Délután háromkor kezdődött a versenyük. Három próbálkozás, fogási kísérlet
lehet a versenyen, de ha világ vagy Európa csúcsot akar valaki javítani, akkor
engednek egy negyedik fogást is.
- Az első fogásnál a 130 kilogramm kinyomása simán ment, a
150 kilóval is megbirkóztam. Ezután harmadik fogásként 155 kilóval bemondták a
világcsúcs kísérletemet. Sajnos ezt a két szlovák oldalbíró nem adta meg, pedig
mindenki érvényesnek látta, még a szintén szlovák középső bíró is. Az osztrák
már 130 kilón kiesett, a némettel pedig tudtomon kívül lélektani csatát is
vívtam. Ő ugyanis egyből 140 kilóval kezdett, én viszont csak 130-cal. Ez után
viszont én egyszerre emeltettem 150 kilóra, s ez a nagy önbizalom bizonyára
meglepte a németet. A családom is elkísért a versenyre, Krisztián fiam
segédkezett is a gyakorlatoknál. Ő javasolta, hogy próbálkozzak negyedik
fogásként ismét a világcsúcs megdöntésével. Hallgattam rá, és jól tettem, mert
ezúttal elfogadták a 155 kilogrammos kísérletet. Így versenyen kívül ugyan, de
hivatalosan is új világcsúcsot állítottam be. Amúgy egy ilyen gyakorlat után a
középső bíró megvizsgálja, hogy minden rendben volt-e a felszereléssel.
Kelemen Ferenctől azt is megtudtuk, többen nagy bátorságnak
tartották, hogy a mai Szlovákiában magyar zászlót magára terítve vett részt az
eredményhirdetésen, amelyen sajnos a Himnusz nem hangzott el. Ez az összes
eredményhirdetésen így volt. Az is meglepte egy kicsit, hogy az egykori magyar
területen csak németül tudta megértetni magát. Ezt a nyelvet használta a
versenyen is. Az átlag szlovák emberekről semmi rosszat nem mondhat, kedvesek
és készségesek voltak, a versenyt is sokan nézték végig.
- Az aranyérmet megvizsgálva észrevettem, hogy hibás az
angol felirat, a championships helyet ugyanis championchips-et írtak. Azért nem
bosszant, mivel így egy kuriózummal is gazdagabb lettem. Nem hiszem, hogy a
világon sok olyan világbajnoki érem lenne, amelyen elhibázták a feliratot –
mondta búcsúzóul a senior világbajnok.
Publikálta null |
|
|
|
|
Helyilap
Kistérségek
Területfejlesztési Önkormányzati Társulások
Tudósító
Választókerület(ek)
Vállalkozások
|
|