|
A közelmúltban jelent meg településünk kortárs költőjének, műfordítójának és barátomnak- Németh István Péternek új verseskötete- Kertbelátó címmel. Ezúttal is a tőle megszokott mély tartalmi mondanivaló, erős érzelmi töltet, Tapolcához fűződő identitástudat és igényes versfordítások jellemzik a 44 oldalas könyvet.
Mint azt irodalmi tanulmányaiból mindenki tudja, e kisváros már adott a hazának és a világnak egy nagy forradalmár költőt, akit Batsányi Jánosnak hívtak.
Örömmel tölt el bennünket, hogy városunkban él és alkot egy kortárs költő, aki műveivel öregbíti a magyar irodalom és nem utolsósorban településünk hírnevét.
Fontos ezt elmondani, hiszen egy olyan korban élünk, amikor már nem „divat” esténként egy klasszikus művet vagy egy napjainkban publikáló író, költő kötetét kézbe venni.
Németh István Péter a maga természetes és szerény személyiségével értékeket közvetít. Olyan értékeket, amelyek velejárói kellene, hogy legyenek mindennapjainknak.
Gondolt rám és Önökre is, hiszen Húsvét vasárnapjának estéjén a Költészet nagy kosarából gondolatban mindnyájunk asztalára lehelyez egy- egy kedves gondolatot.
Mielőtt új kötetéből az általam legmegindítóbb verset közreadnám a Tisztelt Olvasónak, érdemes elolvasni a könyv ajánlójának- N. Pál József irodalomtörténésznek- a bölcs sorait.
„- Kezdetben vala az Ige és az Ige vala az Istennél és Isten vala az Ige (…) Őbenne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága.”
A szó, a teremtő szó Istentől való. A költő médium és szószóló tehát, a Teremtés csodáját állíthatja helyre, amely az eredendő bűnnel tovatűnt, de emlékezete- s vágya- él bennünk, hitünkben, szerelmeinkben a fákban, melyet megérinthetünk, otthonunkban, sóhajunkban, a hiányban s a reánk támadó fájdalmakban is, újjászületésre készen.
A szenvedés a Feltámadás kapuja, az élet, a vers, Németh István Péter irkája, szava a Teremtés legyűrhetetlen csodájának, a világosságnak hírnöke.
Tapolcai naplósorok 2005. december 24- én
Milyen kifosztott ez a
Karácsonyi mező,
Nem húzódnak a hegyek
Se közelébb.
Úgy 7-8 kilóméternyire lehet
Tőlem a temető,
Ahová apám sírjára
Mécsest viszek, hogy
Meggyújtsam pár percre,
Mielőtt a Szenteste
Szépen ránk ereszkedne.
Liliomok és lim- lomok közt
Mentünk a nyárba
Apámmal horgászni,
Könnyvel a csónakdeszkán
Magam is halra vártam.
Már nincsen virág, csak szemét
A városka szélén szerteszét,
És oly szeles a Balaton.
Üresek a madárfészkek,
S úgy ringnak az ágakon,
Akárha aszalt gyümölcsök.
Fagyban fenyőág kéklik.
EGYSZER MINDEN GYERTYÁT
CSONKIG KELLENE ÉGETNÜNK.
EGYETLEN DALT SEM SZABADNA
ABBAHAGYNUNK.
ÉLETÜNKET ÉLETTEL TELI
ÉLETTEL KELLENE ÉLNI
VÉGRE VÉGIG.
És galagonyabokrok,
Akácok alatt
Letelepül lassan kavarogva
Egy óriás varjúcsapat.
|
