"Ez a várva- várt esemény annak az ideje, hogy az ilyenkor szokásos módon búcsút vesztek iskolátoktól, tanáraitoktól és egymástól- itt maradó diáktársaitoktól. Veletek együtt vannak azok, akikkel négy évvel ezelőtt, gimnáziumi tanulmányaitok kezdetekor, az ismerkedés idején figyeltek benneteket... most pedig a búcsúzás megható pillanatában tekintenek rátok"- e gondolatokat is megosztotta szombat délelőtt végzős diáktársaival- a Városi Rendezvénycsarnokban- Rédli Andrea, a Batsányi János Gimnázium 11.A osztályos tanulója.
Mint az ország többi középfokú oktatási intézményében, Tapolcán is tegnap tartották a ballagási ünnepséget.
Érzelmektől és izgalomtól túlfűtött, öltönyös fiatal urak és matrózblúzos ifjú hölgyek várták a hosszú becsengetést, hogy utoljára végigjárják az oly' ismerős osztálytermeket, miközben könnyeikkel küszködvén pereg le előttük az elmúlt néhány esztendő fájó emléke, esetleg örömteli pillanata.
Gaudeamus igitur, Ballag már a vén diák... igen- iskolájukból a központi ünnepségre- a Szentháromság- szobor előtti térre- vonultak a Batsányi János Gimnázium, a Széchenyi István Szakképző Iskola és a Szász Márton ÁMK tanulói, hogy a város vezetése nevében, Ács János polgármester is elbúcsúztassa őket.
Az útravaló gondolatok után minden intézmény külön- külön megtartotta ballagási ünnepségét, aminek záróakkordjaként a rokonok, barátok és ismerősök gratulációit és jókívánságait fogadhatták a végzős diákok.
|