A MÁV Zrt. az utasigények felmérése érdekében a hazai síneken újdonságnak számító emeletes vonatot közlekedtet (képünkön) közel három héten keresztül. A vasúttársaság a tesztutazások során egyrészt kíváncsi a járművek fogadtatására, továbbá felméri a szerelvények üzemeltetési lehetőségeit, amelyet egy későbbi járműbeszerzési pályáztatásnál vehet figyelembe.
A MÁV Zrt. felhívást tett közzé a járműgyártók körében, hogy minél hitelesebb adatokkal rendelkezzen az emeletes vonatok üzemeltetéséről, hiszen csak egy mindenre kiterjedő elemzés alapján lehet a járműbeszerzési stratégiába illeszteni az ilyen típusú szerelvényeket. A felhívásra a Bombardier Transportation, a vasúti közlekedéstechnikai világpiac vezető vállalata, Magyarországra hozta egy diesel vontatású emeletes vonatát, amely két betétkocsiból és egy vezérlőkocsiból áll. A járművek a német vasúttársaság, a Deutsche Bahn (DB) tulajdonában vannak.
Az emeletes vonatokat Európa számos vasútvonalán használják - a kocsik kialakításától függően - személy, gyors, sőt InterCity forgalomban is. Az emeletes vonatok egyik előnye, hogy ugyanannyi kocsival sokkal több utast lehet szállítani, a tágas belső terek pedig kellemes utazási komfortérzetet biztosítanak.
A vasúttársaság a műszaki és üzemeltetési tényezők mellett nagy hangsúlyt fektet az utasok véleményére, tetszési indexére is, ezért minden járaton kérdőíves felmérést készít. Ezáltal az is kiderül, tetszene-e a magyar közönségnek az új utazási forma, és megfelel-e a vonat a hazai utazási szokásoknak. A felmérés eredményét a MÁV természetesen figyelembe veszi a következő járműbeszerzései során.
A bemutató ideje alatt a vonat menetrendben közlekedő személy- és gyorsvonatok szerelvényei helyett szállítja majd az utasokat az ország különböző pontjaira. (Részletes útvonal a mellékletben található.)
A Bombardier Transportation
A berlini székhelyű Bombardier Transportation-nek 97 ezer sínen közlekedő járműve fut szerte a nagyvilágban. A vasúti közlekedéstechnika világpiacának vezetőjeként a Bombardier Transportation a legátfogóbb termékportfoliót kínálja, és hatvannál több országban van képviselete. Magyarországon a Bombardier Transportation-t Dunakeszi üzeme és egy mátranováki gyár képviseli, ahol több mint 1000 munkatársat foglalkoztat.
Néhány héttel ezelőtt az idei Innotrans kiállításon a német vasúttársaság, a Deutsche Bahn a Bombardier Transportation-nek ítélte oda a „2006. évi különdíjat” a 2003-as sorozatú emeletes vonatáért. A DB vonalain összesen több mint 1400 emeletes jármű van forgalomban. Ezen túlmenően emeletes vonatok közlekednek Izraelben, Dániában, Luxemburgban és Hollandiában is.
Budapest, 2006. október 27.
Melléklet
Az emeletes vonat menetrendje
október 27.
Budapest - Nyugati 12:55 Szob 13:52 Vác 14:52 Budapest - Nyugati 15:37 Budapest - Nyugati 15:55 Szob 16:52 Szob 17:45 Budapest - Nyugati 18:43
október 28. Budapest - Nyugati 8:05 Szeged 10:38 Szeged 14:20 Budapest - Nyugati 16:57
október 29. Budapest - Nyugati 6:55 Szob 7:55 Szob 8:45 Budapest - Nyugati 9:43 Budapest - Nyugati 10:55 Szob 11:52 Szob 12:45 Budapest - Nyugati 13:43 Budapest - Nyugati 14:55 Szob 15:52 Szob 16:45 Budapest - Nyugati 17:43
október 30. Budapest - Nyugati 7:50 Monor 8:34 Monor 9:34 Budapest - Nyugati 10:20 Budapest - Nyugati 10:50 Monor 11:34 Monor 12:34 Budapest - Nyugati 13:20 Budapest - Nyugati 14:23 Monor 15:04 Monor 15:34 Budapest - Nyugati 16:20
október 31. Budapest - Nyugati 6:55 Monor 7:39 Monor 8:55 Budapest - Nyugati 9:40 Budapest - Nyugati 9:55 Monor 10:39 Monor 11:35 Budapest - Nyugati 12:21 Budapest - Nyugati 12:50 Monor 13:34 Monor 14:35 Budapest - Nyugati 15:21
november 1. Budapest - Déli 9:35 Tatabánya 10:44 Tatabánya 11:05 Budapest - Déli 12:08 Budapest - Déli 13:44 Tatabánya 13:44 Tatabánya 14:20 Győr 15:27 Győr 15:57 Rajka 17:00 Rajka 17:30 Győr 18:28 Győr 18:50 Budapest - Déli 21:08
november 2. Budapest - Déli 7:35 Tatabánya 8:44 Tatabánya 9:05 Budapest - Déli 10:08 Budapest - Déli 10:35 Győr 13:09 Győr 14:00 Rajka 15:08 Rajka 15:20 Győr 16:16 Győr 16:50 Budapest - Déli 19:00
november 3. Budapest - Déli 5:40 Pusztaszabolcs 6:43 Pusztaszabolcs 7:45 Budapest - Déli 8:41 Budapest - Déli 9:45 Pusztaszabolcs 10:48 Pusztaszabolcs 12:35 Budapest - Déli 13:31 Budapest - Déli 14:05 Sárbogárd 15:32 Sárbogárd 15:56 Budapest - Déli 17:28
november 4. Budapest - Déli 7:05 Tapolca 11:13 Tapolca 12:30 Budapest - Déli 15:53 Budapest - Déli 18:05 Szombathely 21:37
november 5. Szombathely 6:15 Budapest - Déli 9:48 Budapest - Déli 11:25 Székesfehérvár 12:50 Székesfehérvár 12:53 Nagykanizsa 16:11 Nagykanizsa 18:15 Székesfehérvár 21:28
november 6. Székesfehérvár 4:30 Budapest - Déli 5:53 Budapest - Déli 6:25 Székesfehérvár 7:55 Székesfehérvár 8:30 Budapest - Déli 9:58 Budapest - Déli 10:25 Székesfehérvár 11:53 Székesfehérvár 12:40 Budapest - Déli 14:13 Budapest - Déli 16:25 Székesfehérvár 17:52 Székesfehérvár 18:20 Budapest - Déli 19:48
november 7. Budapest - Déli 6:30 Dunaújváros 7:44 Dunaújváros 8:04 Budapest - Déli 9:23 Budapest - Déli 12:15 Tapolca 15:40 Tapolca 16:30 Budapest - Déli 20:33
november 8. Budapest - Nyugati 6:30 Vác 7:14 Vác 7:52 Budapest - Nyugati 8:37 Budapest - Nyugati 9:00 Vác 9:44 Vác 10:22 Budapest - Nyugati 11:07 Budapest - Nyugati 12:55 Szob 13:52 Vác 14:52 Budapest - Nyugati 15:37 Budapest - Nyugati 15.55 Szob 16:52 Szob 17.45 Budapest - Nyugati 18:43
november 9. Szolnok 4:45 Hatvan 5:53 Hatvan 7:33 Szolnok 8:45 Szolnok 14:35 Hatvan 15:44 Hatvan 16:18 Szolnok 17:39 Szolnok 19:45 Hatvan 20:55
november 10. Hatvan 4:45 Somoskőújfalu 6:29 Somoskőújfalu 7:10 Hatvan 8:42 Hatvan 10:20 Salgótarján 10:54 Salgótarján 12:10 Hatvan 13:42 Hatvan 15:12 Salgótarján 16:44 Salgótarján 17:30 Hatvan 19:16
november 11. Hatvan 5:00 Miskolc 6:53 Miskolc 7:27 Ózd 9:04 Ózd 9:30 Miskolc 10:53 Miskolc 11:00 Hidasnémeti 12:03 Hidasnémeti 13:20 Miskolc 14:19
november 12. Miskolc 9:20 Ózd 10:48 Ózd 11:15 Miskolc 12:48 Miskolc 14:45 Hatvan 16:41 Hatvan 18:20 Miskolc 20:17
november 13. Miskolc 4:10 Nyíregyháza 5:55 Nyíregyháza 6:18 Szolnok 8:51 Szolnok 9:30 Nyíregyháza 12:10 Nyíregyháza 12:19 Szerencs 13:14 Szerencs 15:03 Nyíregyháza 15:48 Debrecen 19:11 Budapest - Nyugati 22:03
Hírforrás: Balogh Ernő
A fotóért köszönet a www.fn.hu internetes portálnak.
|