Allianz Hungária Biztosító ZRt.-Követendő a tapolcai példa
Feltétlenül követendő volna a példa, amit az Allianz Hungária Biztosító ZRt. képviseletében Kozma Attila Közép- dunántúli igazgató, Markovics Balázs fiókigazgató és Csák Zoltán területi képviselő cselekedett.
November 16- án a cég hat darab multimédiás számítógépet ajándékozott a Bárdos Lajos Általános Iskolának.
Keszler József igazgató megköszönte a biztosító- társaság képviselőinek, hogy ezúttal rájuk esett a választás, majd hangsúlyozta,hogy az iskola oktatási szerkezetében fontos szerepet játszik a számítástechnika- ezáltal kiszélesednek a lehetőségek. -Lehetőségünk van ezeket a nagyteljesítményű, egy- két éves gépeket felajánlani jó és hasznos célokra. Az Önkormányzatokban dolgozó szakemberek véleményét figyelembe véve esett a választás erre az általános iskolára- tájékoztatta a megjelenteket Kozma Attila, a cég Közép- dunántúli igazgatója. Reményének hangot adva elmondta, hogy a hír hallatán talán a többi versenyszférában dolgozó cég is tesz a közeljövőben hasonló felajánlásokat. Ács János, településünk polgármestere komoly fegyvertényként értékelte a helyi Önkormányzat és az Allianz Hungária Biztosító ZRt. közötti gyümölcsöző és jó viszonyt, amelynek ékes bizonyítéka ez a hat számítógép. A hivatalos átadást követően a tanulók örömmel vették birtokukba az új számítástechnikai eszközöket, amely a jövőben remélhetőleg nagy hasznára fog válni az oktatási intézménynek.
| |