Manapság leáldozóban van a család, mint a szeretet intézményrendszere. A statisztikák emelkedő tendenciát mutatnak a válások terén, s a család széthullását az utódok- a gyerekek sínylik meg.
Ennek mintegy ellen-kompenzációjaként a Veszprémi Főegyházmegye Családpasztorációs Iroda, a Reményforrás Embertárs Segítő Egyesület és a Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola szervezésében került sor november 16- án annak a rendezvénysorozatnak az első előadására, melynek címe: Családiskola- Az apa és anya helye, szerepe a családban.
Képünkön a szakember- dr. Sallai János klinikai gyermekpszichológus és családterapeuta.
A megjelenteket Németh Imréné intézményvezető köszöntötte.
Dr. Sallai János előadása során többször említést tett a családjában is megtörtént tanúlságos esetekről, miközben több fontos témakört érintett, amely a későbbiek folyamán segíthet a gyakorló szülőknek a gyermeknevelés közben felmerülő gondok, különböző élethelyzetek megoldásában. A rendezvényen érintett néhány téma: házaséletben a kölcsönös szeretet soha nem inoghat meg, a szeretett féllel is tudatnunk kell, hogy mit érzünk iránta, nem szabad párunkat „eltörpésíteni, inkább hangsúlyozzuk pozitívumait, ritkán tapasztalható a klasszikus apa- modell, a mindennapjainkat feltétel nélküli szeretetben kellene élnünk, a jó cselekedetek fontos üzenete- apró figyelmességek, érzelmeink kimutatása.
Végül a jó család 10 kritériuma:
- hatékony feladatmegoldás
- tagok jól érzik magukat egymással
- képességekhez igazodó munkamegosztás
- nincs hatalmi harc
- közös felelősségvállalás
- nyílt kommunikáció
- nem bántják egymást
- szívesen töltik egymással az időt
- nincs kedvenc gyerek
- szolidárisak egymással (családon belül és kívül is)
„A szerető család egyik jellemzője, hogy a szülők határozott útmutatást adnak gyerekeiknek, tanítják és nevelik őket. A nevelés során fejlődik ki a gyermek jelleme, ezáltal sajátíthatók el az alapvető értékek. De gyermekeink veszélyes és romboló hatásoknak is ki vannak téve, és elsősorban a szülők felelőssége, hogy segítsenek gyermekeiknek eligazodni ezek útvesztőiben. Ennek a nem könnyű feladatnak a jó megoldásához szükség van a szülők tanítási és nevelési képességeinek a fejlesztésére.
Családiskolánk előadásai a nevelés alapkérdéseit tárgyalják és gyakorlati javaslatokat is adnak.” (Meghívó szövege)
|