Vince napi fogadásra invitálta Zalahaláp Települési Önkormányzata január 22- én a környező települések polgármestereit, valamint az önkormányzati és egyéb cégek, szervezetek képviselőit és vezetőit.
A község Művelődési Házában megjelent vendégeket Szencz Lajosné polgármesterasszony köszöntötte, majd megtartotta a tavalyi esztendő eredményeiről szóló beszámolóját.
Mivel 2006- ban is e jeles névnaphoz kötötték rendezvényüket, reményének adott hangot, hogy a jövőben hagyományossá válik programjuk.
Ismertette az előző négyéves ciklus számszerű adatait. Eszerint 828.393.000 Ft összegű beruházás valósult meg ez idő alatt a településen.
616.853.000 Ft állami támogatás állt rendelkezésükre, a kitűzött célok megvalósításához még 211.545.000 Ft- ra volt szükség, amiben benne foglaltatott a lakosság közműfejlesztési hozzájárulása is /ez kb. 100 millió Ft- ot jelentett/. A hiányzó mintegy 111 millió Ft- ot az önkormányzat hitelekből és egyéb rendelkezésre álló források kiaknázásából teremtette elő. Külön hangsúlyozta a kistérségi társulás pozitív irányú működését. Sikerült két támogató szolgálatot életre kelteni és működtetni- az egyik a fogyatékkal élőkön, a másik pedig a szenvedélybetegeken segít a rendelkezésre álló kereteken belül. Szencz Lajosné a jövőbeni tervek között megemlítette a szennyvízcsatorna kiépítésének befejezését, amely egy közös beruházás Sáska településsel.
Ezen kívül 63 házhelyen a villany- és gázközmű megvalósítását, az ipari park további fejlesztési munkálatait és a hegyesdi út felújítására is kitért. Kiemelte a település iskolájának létjogosultságát, a közel 80%- os jövőbeni kihasználtság a garancia erre, valamint Zalahaláp lélekszáma: 1993- ban még csak 950, jelenleg 1250 polgár lakja a községet.. Szintén a megvalósítandó tervek között szerepelt és kiemelte az új orvosi rendelő építését. Beszámolója végén szólt a sikeres pályázatok és uniós források fontosságáról, végül mindenkinek megköszönte azt a hathatós segítséget, amellyel elősegítették a zalahalápi önkormányzat sikeres működését és egy pohár bor kíséretében kívánt sikerekben gazdag boldog új esztendőt /fotónkon/. Az este további részében az eszmecsere és a gasztronómia kapta a főszerepet.
|