Ismét egy civil szerveződés alakult városunkban- Tanúhegyek Egyesülete néven. Április 4- én a Hotel Gabriellában a sajtó képviselőit tájékoztatták a kompetens személyek. Fotónkon középen Makra Károly elnök, balról Novák Istvánné elnökhelyettes, jobbról Donászi Franciska sajtóreferens.
Makra Károly elnök elmondta, hogy megalakulásuk egyik fő célja, hogy tevékenységükkel elősegítsék a térség
fejlődését és az identitás erősödését Tapolcán. Ezen kívül fontosnak tartják a helyi értékek és hagyományok és a régiók közötti
kapcsolatok ápolását és kialakítását. Külön szerepet kap tevékenységeik
között, hogy fórumot teremtsenek a közéleti szereplői számára, illetve
társadalmi, szakmai eseményeket is szervezzenek, vagy kiadványokat jelentessenek
meg. A továbbiakban bemutatta az elnökségi
többi tagját- Novák Istvánné az elnökhelyettesi, míg Komoróczi József a titkári
teendőket fogja ellátni a jövőben. Rajtuk kívül helyett kapott még a vezetőségben Hervay
Katalin, Virág Károly, Fábián Gábor és Bíró József is. Az egyesület hat önállóan működő
frakcióval rendelkezik, ők majd év végén egy beszámoló ülés keretében adnak számot munkájukról. Jelenleg 21 tagot számlálnak, minden hónap első szerdáján
tartanak taggyűlést, melynek helyszíne a fentiekben már említett Hotel Gabriella. Néhány a sajtótájékoztatón elhangzott
tervezett programok közül: a tanúhegyek által
övezett települések polgármesterivel való kapcsolatfelvétel, az
egyesület aktív részvétele a Balaton- átúszó versenyen, ahol a program ideje
alatt megyei szintű szürkemarha- pörköltfőző-, valamint borfelismerő verseny is
helyet kapna /révfülöpi Önkormányzattal karöltve/ új oktatási
eszközök bemutatása az érintett térségek pedagógusainak részvételével, , májusfa- állítás,
hagyományteremtő emlékfa ültetés /kiemelkedő személyek emlékére/, kiállítások
szervezése és nem utolsósorban közéleti személyiség meghívása- májusban pl.
Hangodi László településünk történelméről, Dr. Nádori László pedig az EU
Tapolcáról és térségéből nézve címmel tart majd bizonyára érdekfeszítő
előadást. Makra Károly és az elnökségi tagok a
továbbiakban elmondták a helyi média képviselőinek, hogy kiemelt feladatként kezelik a többi civil
szerveződéssel való kapcsolatok felvételét és annak tartását, a
politikamentességet és a pályázatokat, ugyanis nonprofit szervezet lévén a
felmerülő költségeket fedezniük kell. A Tanúhegyek Egyesülete bemutatkozó
tájékoztatójának végén az elnökség a sajtó által feltett kérdésekre
válaszolt.
|